Az öregségről

V

• Az öregségről
  
  Amíg a fiatalság röpít minket, nem is tudjuk, hogy milyen az élet túl ... az öregség birodalmában. Most még a szerelem, a gyerekek, a feladatok, a néha fárasztó, de biztonságot is adó napi rutin nem engedi, hogy erre gondoljunk. Ha nagy ritkán a betegség, szomorúság, a halál kopogtat gondolatainkban, gyorsan kitessékeljük. Pedig fontos lenne néha átlépni a falon, oda, ahol ráncos-remegő kezek kapnak az elgurult gyógyszer után, oda, ahol a szemek fénye már megkopottan a régi árnyakat kutatja, és kétségbeesve kapaszkodik az ismerős arcba. Ahol a test már csak döcögve-bicegve működik. Ahol a bögrében gőzölgő forró tea sem olvasztja fel a magányt, ott, ahol lassan a feledés tengerébe folynak a szavak, a gondolatok.
  Milyen végtelenül gazdag, kit ilyenkor karon fognak, akit gondoskodón megölelnek!
  Hát tanuljuk meg újra szeretni az Öregjeinket, mert egyszer majd mi is emlékké szelídülünk...
  
  
  
  Boldogságban megöregedni...A kifejezés már annyira groteszk, hogy az teszi széppé, az teszi igazzá. Mert hihetetlen, mert elképzelhetetlen agyrém. És legfőképpen azért, mert létezik, mert látod, hogy előfordul, hogy valami miatt ez igenis működik. Ez kell, hogy hitet adjon, hogy bizonyítson, hogy orr alá dörgöljön, már-már valótlan dolgokat. Az idős házaspár, akik hetven körül is hálával szemlélik az életet, áldják a segítő lényeket, egymást ugratva fejezik ki fiatalosan laza kötődésüket. A másiktól való észrevétlen függést, az egymásba ivódást, az egymásban fürdést, az egymás gyökeréből táplálkozást. Ebben a világban már minden máshogy hangzik, minden elrugaszkodott, minden más árnyalatban játszik. Mást jelent szépség, mást a mosoly, mást jelent jóllakni, mást ölelni. Más a reggeli köszönés, mást mond a poros képkeret esetlenül megfestett ódon fotográfiája. Mást mesél a hétköznap is, más egy veszekedés.
  Korábban unalmasnak és üresnek tűnő dolgok és pillanatok kapnak nem mindennapi értelmet. Hétköznapok kerülnek a középpontba, megnyugtató otthon ülések, az igazi légyzümmögéssel is megzavarható törékeny béke, a szó legegyszerűbb értelmében. Minden pillanatra jut már egy emlék, minden pillanatban feldereng valami, valami ami táplálja a hitet, táplálja ezt a kihunyni már nem tudó valamit...valami szíverősítő, valami közös mozzanat, valami abból az elmúlt sok-sok évből, amikor egy életben szerepeltek, amikor ugyanott fájt, ugyanazt ebédelték, ugyanazzal pöröltek. Egy ideje csak egy forgatókönyv van. Két főszereplő, egy darab.
  
  
  
  Az öregség nem a fiatalkori gyönyörök folytatása, hanem hosszú alászállás, amelyben az élet örömei, végül a legegyszerűbbek és legkisebbek is, hátramaradnak az úton. Persze: mindnyájan harcolunk a kétségbeesés ellen, de a végén mégiscsak az győz. Mert győznie kell. Hogy búcsúzni tudjunk.
  Jeffrey Eugenides
  
  
  
  
  Tisztelet az éveknek
  
  Tisztelet az elszállt hosszú éveknek,
  Becsületes, sok-sok dolgos kezeknek.
  Hosszú éveken át szorgalmasan éltünk,
  Évek múlásával nyugdíjasok lettünk.
  Anyák, Apák családot neveltünk,
  Szeretetben, békességben együtt éldegélünk.
  
  Egy év ugyan elszállt felettünk,
  A jó istennek ezt szívből köszönjük.
  Öregség, ez is egy múló állapot,
  Út mit fáradt lábunk koptatott.
  Idősek lettünk, mi sok évet takar,
  Volt sok tél, ősz és tavasz.
  
  Tisztelettel emlékezünk mindazokra,
  Kik nem lehetnek közöttünk otthonunkba.
  Mi még itt vagyunk, ünnepeltek vagyunk,
  Tisztességben megőszült homlokunk.
  Kis falunk bölcsőnk ringatója,
  Itt neveltük gyermekeinket a becsületes életmódra.
  
  Elrepültek az évek bizony felettünk,
  Nem csak a rosszra, a szépre is emlékszünk.
  Ami elmúlt vissza soha nem tér,
  De a szeretet szívünkben örökké él.
  Ünnepelni jöttünk itt ma össze,
  Hálánkat és szeretetünket még szorosabbra kösse.
  
  Köszönetet mondunk azoknak mindezért,
  Kik megrendezték számunkra ezt a szép estét.
  Idősek napján mikor összejárunk,
  Benne szinte egy családban találunk.
  Adjon isten még sok boldog évet,
  Békességet, otthont, erőt, egészséget.
  Antóni Sándor
  
  
  
  Gondolatok az öregségről
  
  A fáradt, öreg elme zakatol,
  körben forog, ismétel szüntelen,
  a múltak mély kútja fölé hajol,
  hol békalencsés, zöld hínár terem.
  Egy-egy emléket megragad, motyogja,
  és újra kezdi tízszer is naponta,
  mint vén malom,
  mely már csak szelet őröl,
  s letűnt idők fanyar borával dőzsöl.
  
  Rettent a példa,
  vigyáznom kell magamra,
  minden elgondolt, kimondott szavamra,
  s főként arra,
  mit papírra vetek...
  Érzem, tudom az ember gyöngeségét,
  ezért mindig szemem előtt
  a mérték...
  Hibáimnak én nem kegyelmezek!
  
  *
  
  De te ne bántsd a vént,
  te fiatal,
  ha botlik is a lába vagy a nyelve.
  Így jársz te is,
  ha véget ér a dal...
  És minden érdem immár elfeledve!
  Várnai Zseni
  
  
  
  
  Szegény anyókák
  
  Én mindig szánva nézem őket,
  szegény meghajlott öreg nőket,
  amint tipegve mennek, mennek,
  s szinte irgalmat esdekelnek.
  
  Anyámat látom bennük, mintha
  ő suhanna a múltból vissza,
  ő is ilyen volt, ilyen félve
  várt az útszélén átkelésre.
  
  Mert sok a vész a forgatagban,
  hol annyi nép zsong szakadatlan,
  és mennyi autó! Jaj, de szörnyű!
  Átjutni köztük nem oly könnyű.
  
  Mily feladat, mily óriási
  a villamosra föl-leszállni,
  s ha állni kell, anyóka szédül,
  körötte mennyi ifjú nép ül.
  
  Csak szeme kér, nem mer szegényke
  rászólni lányra vagy legényre.
  Egyik olvas, másik kibámul,
  de egy se állna fel magátul.
  
  Anyó, mintha üvegből volna,
  átnéznek rajta, sok a dolga
  mindenkinek, nem ér rá senki
  ilyen kis pontot észrevenni.
  
  Ám ha akad megértő lélek,
  szegényke máris újjáéled,
  hervadt képe kivirul, mintha
  fonnyadt fűszál harmatot inna.
  
  - Be jó is ülni! - Csupa hála,
  csak a leszállás gondja bántja:
  lesz-e, aki majd kezét nyújtja?
  Öreg szemét a könny befutja.
  
  Mert olyan magas a lépcső, - reszket,
  hogy a kalauz máris csenget,
  s mint vén madár a száraz ágon,
  úgy néz körül e nagy világon.
  
  Ó, az öregség baj, betegség!
  Gyógyírja csak egy kis melegség.
  Szegény anyó is erre vágyik,
  míg eljut a végállomásig!
  Várnai Zseni
  

• //Gyöngyszemek//