Húsvéti kutak

nap 15:08

Himnusz Szüz Máriához

RÓNAY GYÖRGY: HIMNUSZ A BOLDOGSÁGOS SZŰZHÖZ
Halkan hull az őszi este harmata... Harmatozd rám égi kedved, Mária. Oszladozzék balga szívem bánata. Te vigyázz rám, boldogságos Szűzanya. Hogyha kővel megdobnak az emberek, Szeljek nékik ízes búza-kenyeret. Töltse be a lelkemet a szeretet. Tiszta szívvel áldhassam szent Gyermeked. Bánatok közt elvadultam. Légy szelíd térítőm, hogy égi Atyánk fényeit szeplőtlenül tükrözhessem, mint a víg tengerszem a hajnal ifjú fényeit. Gyermek-kedvvel ámuljak a fényeken, Rózsa legyen tövisek közt életem, piros rózsa, virágozzak ékesen. Rózsakertek öntözője, légy velem. Ellankasztó szárazságot messze űzz. Égjek a szent szerelemben, mint a tűz, égi Tűznek tűztestvére, kit derűs kötelék a legfőbb Tűzzel összefűz. Fáradtságban biztatásod el ne vedd. Cirógasson langyos, puha tenyered. Jó öledbe hajtva tikkadt fejemet, megbékéljek mint a megvert kisgyerek. Hogyha majd egy furcsa órán meghalok, mint Fiadat úgy öleljen két karod. Köszöntsenek örvendezve angyalok. Fogadjon be országodba magzatod. Amen.

Mindennek meg van a maga miértje! Íme:

ÉN: Uram, kérdezhetek Tőled valamit?

ISTEN: Természetesen.

ÉN: Ígérd meg, hogy nem leszel mérges rám...

ISTEN: Ígérem.

ÉN: Miért zúdítottál ma annyi mindent a fejemre?

ISTEN: Ezt hogy érted?

ÉN: Hát, reggel elaludtam.

ISTEN: Igen...

ÉN: Egy örökkévalóságig tartott, míg beindult az autóm.

ISTEN: Aha...

ÉN: Ebédre nem olyan szendvicset kaptam, amilyet rendeltem - így várnom kellett.

ISTEN: És?

ÉN: Hazafelé lemerült a mobilom épp mikor valaki hívott...

ISTEN: Értem.

ÉN: És mintha ez még nem lett volna elég, mikor hazaértem és pihenni szerettem volna, beleültem az új masszázsfotelomba az pedig nem akart bekapcsolni.
Ma nem jött össze semmi! Miért engedted, hogy minden így alakuljon?

ISTEN: Engedd meg, hogy megmagyarázzam: hajnalban a Halál Angyala állt ágyad mellett én pedig egyik angyalom küldtem, hogy küzdjön meg vele az életedért. Hagytalak aludni ez idő alatt.

ÉN: (szégyenkezve) Áh...

ISTEN: Azért nem engedtem, hogy az autód beinduljon, mert ha elindulsz, épp egy részeg sofőrrel találkozol utadon, aki belédhajtott volna.

ÉN: (megalázkodva) Ó...

ISTEN: Az, aki a szedvicsed készítette beteg volt, így nem akartam, hogy tőle kapd az ebéded. Tudtam, hogy nem késhetsz munkából.

ÉN: (zavarban) Aha...

ISTEN: A telefonod pedig azért merült le, mert az a személy, aki hívott csak hazugságokkal tömte volna a fejed és Te hittél volna neki. Így védtelek meg tőle.

ÉN: Értem, Uram.

ISTEN: Ó, és az a masszázsfotel pedig hibás volt és tönkretette volna az áramellátást a házadban.

ÉN: Úgy sajnálom, Uram...

ISTEN: Ne sajnálkozz, csak tanulj meg bízni bennem! Jóban és rosszban egyaránt.

ÉN: Bízni fogok benned, Uram!

ISTEN: És ne kételkedj. Mindig jobb lesz az általam tervezett nap számodra, mint amilyen a tiéd lenne.

ÉN: Nem fogok kételkedni. Engedd meg, hogy megköszönjek mindent, amit értem tettél.

ISTEN: Nincs mit megköszönnöd, gyermekem. Ez csak egy újabb nap volt, hogy Istened voltam és nagyon szívesen törődöm a gyermekeimmel.

Egy csodálatos kis történet

Egy csodálatos kis történet,hogy emlékezzünk arra, az élet valóban szép.
Nem tudni, ki válaszolt, de az biztos, hogy van egy csodálatos lélek az amerikai levélposta hivatalnál.



Abbey, a 14 éves kutyánk a múlt hónapban meghalt.
A rákövetkező napon a 4 éves lányom, Meredith zokogott és csak arról beszélt,
hogy mennyire hiányzik neki Abbey.
Megkérdezte, írhatnánk-e egy levelet Istennek,
hogy amikor Abbey a Mennyországba érkezik,Isten felismerhesse.
Azt válaszoltam, hogy szerintem is így kellene tegyünk,
és a lányom elkezdte diktálni a levelet:

Kedves Isten!

Megkérlek, vigyáznál a kutyámra?Tegnap halt meg és most ott van veled a Mennyországban.
Nagyon hiányzik. Boldog vagyok, hogy nekem adtad őt, akkor is, ha végül nagyon megbetegedett.
Remélem, hogy fogsz vele játszani. Abbey szeret a labdázni és úszni.
Küldök róla egy képet, így amikor meglátod,tudni fogod, hogy Ő az én kutyám.Tényleg nagyon hiányzik...
Szeretettel,
Meredith

Beletettük a levelet a képpel együtt egy borítékba és megcímeztük:
Istennek, Mennyország
Feladónak ráírtuk a nevünket és a címünket.
Ezután Meredith jó pár bélyeget rárakott a borítékra mondván, hogy sok bélyeg kell ahhoz, hogy egy levelet
a Mennyországba elvigyenek.
Aznap délután a lányom be is dobta a levelet a postai levélgyűjtő ládába.
Pár nappal később megkérdezte,hogy vajon Isten megkapta-e már a levelet?
Azt válaszoltam,hogy minden bizonnyal.

Tegnap az ajtó előtt a verandán találtunk egy aranyszínű papírba csomagolt dobozt,
ismeretlen kézírással Meredithnek címezve.
Meredith kinyitotta a csomagot.
Volt benne egy könyv: Mr. Rogers - Amikor egy háziállat elpusztul.
A belső oldalára oda volt ragasztva a felbontott boríték, benne a levéllel amit Istennek írtunk.
A másik oldalon pedig a kép Meredithről és a kutyáról, és egy üzenet:

Kedves Meredith,

Abbey rendben megérkezett a Mennyországba.

Igazán nagy segítség volt a kép, amit küldtél, rögtön felismertem őt!
Abbey már nem beteg. A lelke itt van velem, mint ahogyan a te szívedben is mindig ott lesz.
Abbey nagyon szeretett a kutyád lenni.
Mióta nincs szükségünk a testünkre itt a Mennyországban,
nekem sincs zsebem, ahova a képet, amit küldtél, eltehetném, így visszaküldöm neked
ebben a kis könyvben, hogy neked is legyen valami, ami emlékeztet rá.

Köszönöm a csodálatos levelet és köszönöm anyukádnak, hogy segített megírni és elküldeni nekem.
Csodálatos anyukád van! Személyesen választottam ki neked!
Minden nap küldöm áldásaimat és emlékezz rá, hogy nagyon szeretlek!
Egyébiránt nagyon könnyen megtalálható vagyok. Ott vagyok, ahol szeretet van.

Szeretettel :
Isten

Boldog Karácsonyt !

Boldog Karácsonyt !

Fújhat bármiféle szél, válhat gonosszá a tél az este békét ígér.
Lassan itt a pillanat, talán ma felenged a fagy az összes jég szív alatt.
Kinn a hóesés minden lábnyomot befed, ahogy a hit a sok sebet.
És a fák felett valahol ott lebeg a halk csengőszó.

A díszek elég díszesek a cukrok szalonképesek a szomszédok sem mérgesek.
Magunkban elcsodálkozunk, miközben ajándékozunk gyanús, hogy milyen jók vagyunk.
Nem is értjük, hogy angyalok hova kóboroltak el.
Hova tűntek egész éven át és miért csak most jöttek el?

Boldog Karácsonyt, kívánjunk Boldog Karácsonyt.
Az ünnep úgy szép, ahogy ránk talált hisz együtt éljük át.
Hát, Boldog Ünnepet, valóra váló reményeket.
Legyen ma boldog, aki itt lehet.
Boldog Ünnepet.

Hát, kívánok Neked az ablakodba fényeket a fényhez szép csendeket.
A csendhez tiszta vágyakat, s a vágyhoz mindig társakat,
Mindig jó társakat.
Mindig új hitet múló bánatok után, ugye nem felejted el.
S, ha mi is kérhetünk ugye lesz nekünk a szívedben hely...

Boldog Karácsonyt, kívánjunk Boldog Karácsonyt.
Az ünnep úgy szép, ahogy ránk talált hisz együtt éljük át.
Hát, Boldog Ünnepet, valóra váló reményeket.
Legyen ma boldog, aki itt lehet.
Boldog Ünnepet.

Áldott Karácsonyt Mindenkinek

Boldog Karácsonyi ünnepeket

Karácsonyi mese Nagyapánk ott ült szokott helyén a kandalló mellett, s olykor egy-egy bükkfahasábot vetett a sziporkázó tűzre. A szűzdohány füstje kék felhőbe burkolta pipázó alakját ott a nagyszoba végiben, s ezüstös szakállán olykor megcsillant a láng.

Mi gyermekek a mennyezetig erő, gyertyafényben izzó karácsonyfa körül álltunk elfogódottan, és izgalomtól elmeredt szemmel, és sóvár pillantásokat vetve a karácsonyfa alatt fölhalmozott ajándékokra, hűségesen elénekeltük a Mennyből az angyal összes verseit.

Ének után apám fölolvasta a betlehemi csillag történetét a Bibliából, elmondtuk közösen a karácsonyi imádságot, s azzal nekiestünk a játékoknak, akár karámba szorított birkanyájnak az éhes farkascsorda.

Kis idő múltával nagyapánk megszólalt ott a kandalló mellett a maga érdes vénember hangján:

- Aztán tudjátok - é - kérdezte -, hogy miképpen keletkezett tulajdonképpen a karácsony?
- Akkor született a Jézus Krisztus - felelte Margit húgom okosan új babaháza előtt térdepelve, s nagyapánk bólintott rá.

- Ez igaz - mondta - mert hogy ő volt az Úristen legnagyobb karácsonyi ajándéka az emberi világ számára. De maga a karácsony már régen megvolt akkor.
Ha ideültök mellém a tűzhöz, elmondom, hogyan keletkezett.

Köréje gyűltünk a szőnyegre, mindegyikünk valami új játékot cipelve magával, s figyelmesen lestük a száját,
mert nagyapánk nagyon szép és érdekes meséket tudott ám. - Hát az úgy volt - kezdte el, miután nagyot szippantott a pipájából -, hogy réges-régen, amikor Noé apánk unokái megépítették volt a Bábel tornyát, s annak ledőlte után nem tudták megérteni egymást többé, mert az önzés összezavarta a nyelvüket, az irigység és az elfogultság egyre jobban és jobban kezdett elhatalmasodni ezen a földön.

Aki nem volt olyan ügyes, minta szomszédja, azt ölte az irigység, hogy a másiknak szebb háza van.

Aki rest volt megművelni a földjét, az irigyelte azt, akinek szebb búzája termett, s mikor az irigykedés már igen-igen elhatalmasodott az embereken, akkor megszületett belőle a gonoszság. A rest lopni kezdett, a tolvaj gyilkolni, s a kéregető rágyújtotta jótevőjére a házát.

Addig-addig, hogy egy napon aztán az Úristen odafönt az, égben megsokallotta az emberek gonoszságát, s rájok szabadította a sötétséget és a hideget.

A nap eltűnt az égről, a vizek befagytak, s a rablógyilkos számára nem termett többé semmi az elrablott földön. Nagy fázás, éhezés és pusztulás következett ebből az egész emberi világra. Mikor pedig már közeledett erősen az idő, amikor minden emberi életnek el kellett volna pusztulnia a földön, az Úristen odaintette maga mellé kedvenc angyalát, a Világosságot, és ezt mondta neki:

"Eridj le, hű szolgám, s nézz körül a földön, melyet mohósága miatt pusztulásra ítéltem.
Vizsgálj meg minden embert, asszonyt és gyermeket, s akiben még megtalálod egy csöpp kis nyomát a jóságnak, annak gyújtsál gyertyát a szívében, én pedig majd az utolsó előtti napon alánézek a földre, s ha csak egy kicsike világosságot is látok rajta, megkönyörülök az emberi világon, s megváltoztatom az ítéletet, amit kiróttam rája."

Ezt mondta az Úristen, s a Világosság angyala alászállott a földre, hogy teljesítse a parancsot.

A föld sötét volt és hideg. Mint a csillagtalan, zimankós téli éjszaka, olyan. Az emberek tapogatódzva jártak az utcákon, s akinek még volt egy darabka szárazra fagyott kenyere, az elbújt vele a pincék mélyére, hogy ne kelljen megossza mással. Egy birkabőr bundáért meggyilkolta apját a fia, s akinek még tűz égett a kemencéjében, az fegyverrel őrizte szobája melegét a megfagyóktól.

Az angyal nagyon-nagyon elszomorodott, hogy hasztalan járta az emberi világot, mert nem talált benne sehol egy fikarcnyi jóságot sem. Lassanként kiért a városból, s ahogy a dűlőúton haladt fölfele a hegyek irányába, egyszerre csak összetalálkozott a sötétben egy emberrel, aki egy döntött fát vonszolt magával kínlódva. Kiéhezett, sovány ember volt, s csak szakadt rongyok borítottak a testét, de mégis húzta, vonszolta magával a terhet, bár majdnem összeroskadt a gyöngeségtől.

"Minek kínlódsz ezzel a fával? - kérdezte meg az angyal.

- Hiszen ha tüzet gyújtanál belőle magadnak itt, ahol állsz, megmelegedhetnél mellette."

"Jaj, lelkem, nem tehetem én azt - felelte az ember. - Asszonyom s kicsi fiacskám van otthon, kik fagynak meg, s olyan gyöngék már, hogy idáig nem jöhetnének el. Haza kell vigyem nekik ezt a fát, ha bele is pusztulok."

Az angyal megsajnálta az embert, és segített neki a fával, s mivel az angyaloknak csodálatos nagy erejük van, egyszerre csak odaértek vele a sárból rakott kunyhóhoz, ahol a szegény ember élt.

Az ember tüzet rakott a kemencében, s egyszeriben meleg lett tőle a kicsi ház, s míg egy sápadtra éhezett asszony s egy didergő kisfiú odahúzódtak a tűz mellé melegedni, az angyal meggyújtott egy gyertyát az ember szívében, mert jóságot talált abban.

"Édesanyám, éhes vagyok..." - nyöszörögte a gyermek, s az asszony benyúlt a rongyai köze, elővett egy darab száraz kenyeret, letörte az egyik sarkát, s odanyújtotta a gyermeknek.

"Mért nem eszed meg magad a többit? - kérdezte az angyal. - Hiszen magad is olyan éhes vagy, hogy maholnap meghalsz."

"Az nem baj, ha én meghalok - felelte az asszony -, csak legyen mit egyék a kicsi fiam."

S az angyal ott nyomban meggyújtotta a második gyertyát is, és odahelyezte az asszony szívébe.

A gyermek leharapott egy kis darabot a kenyér sarkából, aztán megszólalt:

"Édesanyám, elhozhatom két kis játszótársamat a szomszédból ők is éhesek, s nincs tűz a házukban. Megosztanám velük ezt a kis kenyeret meg a helyet a tűznél!" Az angyal pedig meggyújtotta a harmadik gyertyát is, és odaadta a kisfiúnak, aki boldogan szaladt ki a gyertyával a sötét éjszakába, hogy fénye mellett odavezesse kis társait a tűzhöz és a kenyérhez.

S pontosan ekkor érkezett el az utolsó előtti nap, és az Úristen alánézett a földre, s a nagy-nagy sötétségben meglátott három kis pislákoló gyertyalángot.

És úgy megörvendett annak, hogy az angyal mégis talált jóságot a földön, ha nem is többet, csak hármat, hogy azon nyomban megszüntette a sötétséget, visszaparancsolta a napot az égre, s megkegyelmezett az emberi világnak.

S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot.

Mi emberek, pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen, ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennük lévő rosszat.

- Ez a karácsony igazi meséje - fejezte be nagyapánk ott a kandalló mellett azon a régi-régi karácsony estén -, én pedig azért mondottam el nektek, gyerekek, hogy megjegyezzétek jól, és emlékezzetek reá.

Mert ez a mi emberi világunk újra építeni kezdi a Bábel tornyát, melyben egyik ember nem értheti meg a másikat, jelszavakból, hamisságokból, elfogultságokból és előítéletekből, s jönni fog hamarosan az irigység is, a rosszindulat, meg a gonoszság, melyek miatt az Úristen újra pusztulásra ítéli majd az embert. Tolvajlás és gyilkosság fog uralkodni a földön, s ha a nyomorúság és a nagy sötétség rátok szakad majd, akarom, hogy emlékezzetek: csak a szívetekben égő gyertya menthet meg egyedül a pusztulástól.
Wass Albert

Szent Erzsébet

Szent Erzsébet rózsaszirmai „Annyi az éhező, ruhátlan és árva, annyi kisgyermeknek nincsen anyukája. Irgalomért kiált magányos és özvegy, -aludnék Istenem, aludnék, de nem megy.”

Tündérrózsa szirma fürdik a holdfényben, mint ezernyi ostya földön és az égen. Szent Erzsébet felkel, kenyeret és halat visz a szegényeknek a köténye alatt. „Mit viszel, mit viszel, Erzsébet leányom?” -szól egy szigorú hang. -„Úgyis kitalálom: vacsorára halat, kenyeret és tejet, duzzadozni látom díszes kötényedet!” Erzsébet kibontja köténye elejét, rózsa szirma pilléz belőle szerteszét. „Köszönöm, jó Uram, a mosoly -szirmokat, a Te kezed mindig, mindenkit simogat” Bogdán József

Magyarország szép nemes csillaga

Magyarország szép nemes csillaga
Asszonyi rend tiszteletes tagja:
Szent Erzsébet, András király lánya,
Ki szentséggel hamar kezet foga.

Királyoknak nevezetes neme,
Erkölcsöknek tündöklő gyöngyszeme:
Kinek gazdag ára és érdeme,
Szent Erzsébet, Krisztusnak jegyese.

Élt a testben, bűnnek fogházában,
Élt a lélek nagy szabadságában:
Dicsőségnek magas pompájában,
Ült szegénység elvetett ruhában.

A kevélység felemelt tornyában
Gyönyörűség szép arany tollában:
Mint a sárnak fekete porában,
Élt nagy szelíd alázatosságban.

Bölcsességnek ez gazdag tárháza,
Uraságát Krisztusért elhagyta,
Mint hívságot, lábával tapodta
Dicsőséggel fénylik koronája.

Két kezét a nagy munkára adta,
Ujjaival az orsót forgatta:
Szegényeknek ajtaját megnyitta,
Éhezőknek kenyerét nyújtotta. Megíratott már nagy boldogsága,
Hirdettetik szép bölcs okossága,
Soha nem fogy el ő gazdagsága,
Mert mennyégben vagyon asszonysága.

Asszonyoknak ez bölcs tanítója,
Özvegyeknek jó útmutatója,
Leányoknak nagy példaadója,
Mint legyenek kéncsek takarója.

Országunknak drága szép plántája,
Őseinknek édes unokája,
Nemzetinknek fényes koronája,
Szent hitünknek gyümölcsös szép ága.

Dicsekedjünk illy fő nemzetünkkel,
Szent Erzsébet tündöklő szentünkkel:
Kit kövessünk bízvást életünkkel,
Hogy ő véle éljünk Istenünkkel.

Dicsértessék mennyben az Istenség,
Szentháromságban egyenlő szentség:
Kit illet az hatalom és felség,
Földön, mennyben egyenlő tisztesség. Ámen

Idősek Imája

IDŐSEK IMÁJA
Uram, köszönöm Neked az ajándékba kapott éveket és évtizedeket. Köszönöm életem minden eredményét, amivel megörvendeztettél és minden kudarcát, amivel korlátaimra figyelmeztettél. Köszönöm családtagjaimat, akik elviselnek, akik mellettem állnak és szeretnek.
Uram, kérlek, bocsásd meg, amit rosszul tettem, és amit elmulasztottam. Köszönöm, hogy Te nem mégy nyugdíjba, hanem ma is mindent megteszel üdvösségemre. Uram, adj nekem hálás szívet, hogy mindig észrevegyem: több okom van a hálára, mint a panaszra. Ments meg az irigységtől, elégedetlenségtől, nyugtalanságtól, a mindent-tudás látszatától és a mindent-jobban-tudás hazugságától, a gyanútól, hogy valaki mindig bántani akar. Ments meg a közönytől, a házsártos, barátságtalan viselkedéstől, az örökös zsörtölődéstől, a rút önzéstől, a mindent elborító keserűségtől és a hiábavalóság nyomasztó érzésétől. Uram, adj erőt, hogy békésen hordjam az öregkor terheit, humorral fogadjam feledékenységem jeleit, erőtlenségemet, érzékszerveim tompulását, testi-szellemi erőm hanyatlását. Uram, adj bölcs szívet, hogy meg ne feledkezzem a végről itt, és a kezdetről odaát. Kérlek, adj kedvet a munkához, amit még elvégezhetek. Tégy hasznossá, hogy ne érezzem csak tehernek magam és adj alázatot, hogy belássam egyre inkább másokra szorulok. Adj kedvet az imádsághoz, a Veled való beszélgetéshez. Adj világosságot, hogy jól lássam magam, és jól lássak másokat is. Adj jó kedvet és nyitottságot, hogy még mindig tudjak befogadni és adj szeretetet, hogy ne csak panaszkodjak mások hidegsége miatt, hanem árasszam szereteted melegét. Uram, maradj az, aki mindig voltál: megbocsátó Édesatyám. Ez indítson arra, hogy én is tudjak megbocsátani. Ne engedd, hogy valaha is fáradt legyek a köszönetmondáshoz. Ne engedd, hogy valaha is abbahagyjam dicséretedet. Tartsd meg és növeld hitemet. Szólj Uram, még hallja a Te szolgád! Ámen.

Pünkösd

A pünkösd újszövetségi egyházi ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradásának emlékét ünnepli meg.^[1] A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása; ez a kiáradás. A Szentlélek (görögül pneuma, latinul Spiritus Sanctus) ezen a napon áradt ki az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára:

És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok. (Apostolok cselekedetei 2. fejezet, Károli Biblia)

A pünkösd a sínai szövetség ünnepe volt a zsidóknál Krisztus korában. Akkor a jelei a szélzúgás és tűz volt, Isten jelenlétének, kegyelem kiáradásának jelei. Az Új szövetség előjeleit a próféták mondták ki az Ószövetségben, Krisztus születése előtt: "Új szövetséget kötök veletek...akkor majd...új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek...Az én Lelkemet oltom belétek..."(Ez. 36,25-27; 11,19; Jer. 31,31k). Keresztelő Szent János is jövendölt. (Jézus) majd "Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni"[4] Jézus Keresztelő Szent Jánosnál keresztelkedett meg, és rögtön utána galamb szállt Jézusra. Ezért a Szentlélek jele a katolikus ikonográfiában a galam।

//wikipédia//

Naszádos József: Pünkösd

Új élet serken fában és virágban,
nedvek duzzadnak kibomló világban,
újra ébred minden a réten,
aranyló napsugár táncot jár a szélben.

Megbolydult az élet!
Csillogó leány szemek hamisan kékek,
pünkösdölő rózsával kezében
a legény sarkantyúja felkacsint az égre.

Zsong, zsibong a természet.
Ember még nem bajlódik a terméssel.
Fehér galambsereg szál elejében,
vidám gyereksereg kergetődzik a téren.

Templomba indulnak a népek,
ünnepre készülődnek ifjak és vének.
Lányok és asszonyok haja de fényes,
bíbor ruhájukban mind fenséges.

Harang szavával felesel az ének,
lelkekben szunnyadó Lélekadó Lélek.
Magzatok magvának erejével,
felkölti a lelkeket izzó lángnyelvével.

Minden okuk meg van ünneplésre!
Patakzik a bor a nap hevében,
táncot járnak bokázó tüzes legények,
ámulatba ejtve sikongó menyecskéket.

Áldás legyen Ember örömében!
Föld javából vegyen, mi kell a teljességhez,
nem kísértve meg a teremtésben
azt, kit dicsőít, magasztal, ez az érdem.

Mózes csodája

Franciaország dél-kóreai nagykövete írta le először

1975-ben a Kóreai félsziget

déli részén található Jindo

szigetnél évente megismétlődő

csodát।

Évente két alkalommal a Jindo sziget lakói tanúi e csodának. Majdnem egy óra hosszat szigetük összekapcsolódik अ 2,8 kilométerre levő Modo szigettel egy hihetetlen jelenség által। A víz ग्याकोर्लातिलग 40 méter széles sávban szétnyílik, és szabadon hagy egy átjárót, ami összeköti a két szigetet. Ilyen alkalmakkor tíz-, de lehet, százezrek vesznek részt a " Mózes csodája" fesztiválon। //Forrás:ईमेल-

Pünkösd ünnepe

Húsvéthoz kapcsolódva pünkösd is mozgóünnep, amely május 10-e és június 13-a közé esik. Az ünnep elnevezése a görög pentekosztész, azaz "ötvenedik" szóból származik, ugyanis ez az ünnep a húsvét utáni 50. napon kezdődik.

Pünkösd ünnepét a keresztény egyház annak emlékére tartja, hogy Jézus mennybemenetele utána Szentlélek leszállt az apostolokra.
Az 50 nap a zsidó vallásból ered. Ők ünnepelték a Pészach utáni ötvenedik az aratás, az első gyümölcsök, majd később a Tízparancsolat adományozásának ünnepét.

Piros Pünkösd napját ezer éve virággal köszöntik Európa sok országában. Magyarországon is újra piros betûs nap a Pünkösdhétfô. De mi is ez az ünnep? A hozzá fűződő népszokásokat réges-rég elfelejtettük. Vagy mégsem?Pünkösd napjára minden felébred. Abbahagyja a lusta nyújtózást a világ, ember és állat párt keres. Nedvektôl duzzadnak a levelek, zsong és zsibong az élet.

József Attila:

Pünkösd előtt

Szent, éhes lelkem, pünkösd ünnepére,
Mint jóllakott tuzok, magadba hullva
Feledd, hogy büszke, forró szárnyadat
Cibálja, tépi vének irigy ujja.

Hiszen tudod már mi a Végtelenség:
A Végtelenség az a magyar bánat
S hiába vergődsz haló hattyuként,
Szomorubb lélek búsul majd utánad.

Ha idejöttél, tündökölj s dalolj csak,
E végtelen vizen büszkébben usszál
S csudáljanak, hogy méltóbban repül
Zilált szárnyad az égi Sziriusznál.

Szent vagy s ha mégis lenyilaz az Éhség,
Mint vadludat rozsdás vessző találja,
Ne sírj, dalold el híres éneked,
Hogy nyögve várjanak ujabb csodára!


. A legények pünkösdi rózsát tettek annak a lánynak az ablakába, akinek udvarolni akartak.
Fehér galamb: a templomban sok helyen a Szentlélek jelképeként fehér galambokat engedtek szabadon.

Zöld ág: nyírfaágat, gyümölcságat, bodzát tettek pünkösdkor a házakra, az istállókra, hogy távol tartsák tőlük az ártó, gonosz szellemet.





Jöjj Szentlélek

Jöjj Szentlélek, mennyekbõl,
Hószín galamb Istentõl,
Áldott égi szeretet,
Töltsd be árva szívemet!

Ó, Szentlélek, drága fény,
Téged bírni vágylak én!
Jöjj, foglalj el teljesen
E csodás szép ünnepen!

Szép tavasznak reggelén
Tündököljön hit, remény:
Hogy te ápolsz engemet,
S mennybe viszed lelkemet!
Somogyi Imre (HH 122)

Az idén Pünkösd vasárnapja
junius12
-én lessz

Húsvéti ének az üres sziklasir mellett

Sírod szélén szinte félve,
iszonyattal üldögélve,
ó – mekkora vád gyötör,
mardos, majdnem összetör:
mily látás a kétkedőnek,
törvény ellen vétkezőnek,
hogy üres a sírgödör.

Nyitott sírod szája szélén
sóhajok közt üldögélvén
szemlélem bús, elvetélt
életemnek rút felét
s jaj, – most olyan bánat vert át,
mily Jacopo és Szent Bernát
verseiből sír feléd.

Nincs gonoszabb, mint a hitvány
áruló és rossz tanítvány,
ki az ördög ösvenyén
biztos lábbal, tudva mén:
szent kenyéren nőtt apostol,
aki bűnbe később kóstol, –
Krisztus, ilyen voltam én.

Amit csak magamban látok,
csupa csúnya, csupa átok,
csupa mély seb, éktelen,
testem oly mértéktelen
volt ivásban, étkezésben,
mindenfajta vétkezésben
s undokságom végtelen.

Ó, ha tudnám, megbocsátasz,
s országodba bebocsátasz,
mint szúrnám ki két szemem,
mint vágnám le két kezem,
nyelvem húznám kések élén
s minden tagom elmetélném,
amivel csak vétkezem.

Bűneimnek nincsen számok.
Mindent bánok, mindent szánok
és a sajgás, mely gyötör
nem is sajgás, már gyönyör.
Hamuval szórt, nyesett hajjal
ér engem e húsvéthajnal
és az üres sírgödör.

Bámulok a nyirkos, görbe
kősziklába vájt gödörbe,
bénán csügg le a karom,
tehetetlen két karom…
Te kegyelmet mindig oszthatsz,
feltámadtál s feltámaszthatsz,
hogyha én is akarom.

Lábadozó régi hitben
egész nap csak ülök itten.
Lelkemet nagy, jó meleg,
szent fuvallat lepte meg,
lent az odvas, szürke barlang
mélyén muzsikál a halk hang,
ahogy könnyem lecsepeg.

Az én Uram újra él most,
országútján mendegél most,
áprilisban fürdik és
aranyozza napsütés,
ahol lépked, jobbra-balra
ezer madár fakad dalra
s ring, hullámzik a vetés.

Éneklő sok tiszta lánnyal,
liliomos tanítvánnyal
nem követlek, Mesterem.
Majd csak csöndes estelen
indulok, hol vitt a lábad,
földön kúszom könnybe lábadt
szemmel, szinte testtelen.

Fennakadva tüskeágon.
éjsötét nagy pusztaságon
étlen-szomjan vágok át,
nagy hegyeken vágok át,
mint eltévedt eb szimatja,
mely halódva is kutatja
vándor ura lábnyomát.

S közben dalolok az égről,
pálmás, örök dicsőségről,
vonszolván földdel rokon
testemet a homokon
s így ujjongván, nem is érzik,
hogyan sajog, hogyan vérzik
rögbe horzsolt homlokom.

Mert az égi útnak elve:
kúszva, vérzőn, énekelve,
portól, sártól piszkosan
menni mindig, biztosan…
S kopjék térdig bár a lábam,
tudom, az ég kapujában
utolérlek, Krisztusom!

Biblia

Bódás János - Biblia

Egy kopott könyvem van nekem,
s ha hozzám minden idegen,
kinyitom s már nem vagyok árva:
fényes mennyei seregek
suhannak s visznek hozsánnázva.

Fekete tó, - s napként ragyog.
Mint fáradt, húnyó csillagok,
le-lehullok, de itt találok
megújulást. Ebből születnek
vértanúk, szentek s óriások.

Kis könyv. Sok ,,bölcsnek" langy mese,
s én, a senki, győzök vele:
benne annyi tűz s annyi hit van,
mint földet rendítő erő
a hallgatag kis dinamitban.

Égi kamra. Nincs rajt lakat.
Szomjamat oltja, jóllakat
s tőle Istent hordom magamban.
S tudom, hogy szavam, életem
győztes, ifjú és halhatatlan.
Bódás János

Gyerek száj

Kedves Isten! Nekem a Miatyánk a kedvencem. Egyből megírtad, vagy sokat kellett törnöd a fejed? Ha én írok valamit mindíg újra kell írnom.
*********************************
Kedves Isten! Nem gondoltam, hogy a narancssárga megy a lilával, amíg kedden nem láttam a naplementét, amit Te készítettél. Klassz volt.
**********************************
Kedves Isten! Ha vasárnap figyelsz a templomban, megmutatom az új cipőmet.
**********************************
Kedves Isten! Köszönöm a kistestvért, de én egy kutyáért imádkoztam.
***********************************
Kedves Isten Úr! Jobb lenne, ha az emberek nem jönnének szét olyan könnyen. Rajtam három öltés van, és kaptam injekciót is.
***********************************

Nagyhét

1. (Az utolsó vacsora.)

(Nagycsütörtök)

Húsvét előtt való napon, csütörtökön este, Jézus tanítványaival egyik jó emberének házába ment, hogy megegyék a húsvéti bárányt.
Miután a bárányt megették, Jézus fölkelt, levetette felső ruháját, és egyenként megmosta tanítványainak lábait. Ezzel alázatosságra tanította őket. Ezután ismét elfoglalta helyét az asztalnál, kezébe vette a kenyeret, megáldotta s szétosztotta tan1tványai között e szavakkal:
— Vegyétek és egyétek, ez az én testem.
És a kenyér e szavakra Jézus testévé változott.
Azután kezébe vette a borral telt kelyhet, s ezt szintén megáldotta, és tanítványainak nyújtotta, mondván:
— Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új-szövetségé, mely sokakért ontatnak a bűnök bocsánatára.
E szavakra a bor Jézus vérévé változott.
Rögtön utána így szólt Jézus:
— Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
Így alapította az édes Üdvözítő az utolsó vacsorán a szent miseáldozatot és az Oltáriszentséget, hogy kenyér és bor alakjában mindig köztünk lehessen.
Az Oltáriszentségnek, vagyis az új-szövetség vérontás nélkül való áldozatának, előképe volt:Melkiszedek áldozata, a manna, az ó-szövetségi vértelen áldozatok. Az utolsó vacsorán kezdődik az új-szövetség, amelyet az Úr Jézus saját áldozati vérével pecsételt meg.

2. (Jézus elbúcsúzik tanítványaitól.)

A gonosz Júdást nem hatotta meg Jézus nagy szeretete. Fölkelt az asztaltól és elosont, hogy a zsidó tanács szolgáit saját Mestere ellen vezesse.
Midőn Júdás eltávozott, Jézus így szólt:
— Fiacskáim! Már csak egy kevéssé vagyok veletek. Szeressétek egymást, amint én is szerettelek titeket.
— Uram, hová mégy? — kérdezte Péter.
Mondta neki Jézus:
— Oda, ahová én megyek, most nem követhetsz engem.
Mondta ismét Péter:
— Miért nem követhetlek téged? Odaadnám még az életem is érted!
Az Úr erre így válaszolt:
— Életedet adod értem? …Bizony, bizony mondom neked: mire megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.
Péter és a többiek elszomorodtak, Jézus azonban így szólt:
— Ne szoruljon el szívetek. Én az Atyához megyek, és Ő majd az én nevemben elküldi a vigasztaló Szentlelket, hogy örökké tiveletek maradjon.
Megható búcsúbeszéd után Jézus gyönyörű szép imát mondott övéiért, és azután — elvégezvén az asztali imádságot — kimentek a szabadba.

3. (Jézus az Olajfák hegyén.)

Jeruzsálem mellett, az Olajfák hegyén, volt egy nagy kert, amelynek Get-Szemane volt a neve. Az utolsó vacsora után ide ment az Üdvözítő tanítványaival.
Szomorú éjszaka volt ez. Jézus elvonult az álmos tanítványok mellől, leborult a földre és buzgón imádkozott. Kínos halálfélelem és gyötrődés járta át a lelkét, véres verejték hullott az arcáról és ajkai e szavakat sóhajtották:
— Óh Atyám! Ha lehetséges, vedd el tőlem e keserű poharat; mindazáltal ne az enyém, hanem a Te akaratod legyen meg.
Majd két ízben is visszatért tanítványaihoz, de mindannyiszor alva találta őket. Mondta ezért nekik:
— Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek!
Ő pedig ismét félrevonult és tovább imádkozott.
Végre az Atya angyalt küldött, hogy Jézusnak emberi természetét erősítse.

4. (Jézus elfogatása)

Éjféltájban Jézus odament tanítványaihoz és így szólott:
— Keljetek föl, menjünk! Íme közeledik, aki engem elárul.
Alig mondta ezeket, midőn már Júdás megjelent embereivel. Az áruló útközben így szólott a szolgákhoz:
— Akit megcsókolok, ő az; fogjátok meg. Azzal Jézushoz ment és megcsókolta őt. Jézus az áruló szemébe tekintett és csendesen mondotta:
— Júdás! Hát csókkal árulsz el engem?…
Aztán bátran a szolgák elé lépett és kérdezte:
— Fiacskáim! Már csak egy kevéssé vagyok veletek. Szeressétek egymást, amint én is szerettelek titeket.
— Uram, hová mégy? — kérdezte Péter.
-Kit kerestek?
A názáreti Jézust — felelték azok.
Én vagyok! — mondta Jézus oly isteni tekintettel, hogy a sereg visszahátrált és rémülten földre esett.
Jézus azonban nem használta isteni hatalmát. Szelíden engedte, hogy megfogják és megkötözzék. És a csapat ezek után megindult.
A megijedt tanítványok szétfutottak és csak ketten: Péter és János, követték Jézust messziről.
Jézus elfogatását s a tanítványok futását Zakariás megjövendölte.

5. (Jézus a főtanács előtt.)

A fegyveres szolgák Jézust Kaifás főpaphoz vitték, kinél a főtanács tagjai egybe gyülekeztek. Éjfél után 2 órakor Jézust a főtanács elé vezették. Mivel az ártatlan Üdvözítő ellen igaz vádat emelni nem tudtak, hamis tanúk álltak elő — de hiába, mert az Úrról rosszat még csak hazudni sem lehetett.
Jézus hallgatott. A főpap végre fölkelt és ünnepies hangon e szavakat mondotta:
— Mondd meg nekünk, hogy te vagy-e Krisztus, az Istennek Fia?
Én vagyok! —felelte Jézus s így folytatta: — Meglátjátok majd az Emberfiát, amint ül Istennek jobbja felől s eljön az ég felhőiben .
A főpap erre (zsidó szokás szerint) megszaggatta ruháját és felkiáltott:
— Nincs szükségünk már tanukra! Hallottátok a káromlást! Mit ítéltek?
És a tanács azt felelte:
— Méltó a halálra!
Az Úr Jézust ezek után kivezették a teremből, s reggelig a kegyetlen és durva szolgák kezei közt maradt.

6. (Péter tagadása és bűnbánata.)

Mikor Jézust elfogták, Péter messziről követte őt a főpapnak házáig. Az ajtónálló szolgáló, meglátván őt, így szólt hozzá:
— Ugye te is ez embernek tanítványa vagy?
Péter megtagadta Jézust, és hazudozva mondta:
— Nem vagyok a tanítványa, s nem ismerem őt.
Az éjszaka hűvös lévén, a szolgák egy tűzrakásnál melegedtek. Péter is közéjük telepedett. Nemsokára odajött egy másik szolgáló és megnézvén őt, felkiáltott:
— Ez is a názáreti Jézussal volt!
Minden szem Péterre nézett és ő ismét megtagadta Mesterét:
— Nem vagyok a tanítványa, s nem ismerem őt.
De ekkor már valamennyi körülvette, mondván:
— Bizonyára te is hozzá tartozol, mert szólásod is elárulja, hogy Galileából való vagy.
A fegyveresek közül egyik, aki látta őt a kertben, szintén megismerte. És Péter most már esküdözve tagadta meg az Urat és mondotta:
— Nem vagyok a tanítványa, s nem ismerem őt.
E percben megszólalt a kakas. Péter megrettenve nézett föl és látta Jézus szívreható tekintetét (mert az Urat éppen ekkor vitték ki a teremből). És Péternek eszébe jutottak az Úr Jézus szavai az utolsó vacsorán. És elmenvén — keservesen sírt.

7. (Júdás kétségbeesése.) Mikor Júdás, az áruló, megtudta, hogy Jézust halálra ítélték, megbánta rút tettét. Visszavitte a bér gyanánt kapott 30 ezüstpénzt a papoknak és mondta: — Vétkeztem, mert elárultam az Ártatlant. De a papok és a vének megvetően így feleltek: — Mi közünk van hozzá? Te lássad! Júdás ekkor kétségbeesett, mert nem volt hite és reménye Isten irgalmasságában. A 30 pénz égette a tenyerét. A templomba rohant, odadobta az ezüstpénzt és elmenvén — fölakasztotta magát. Íme, Péter magába szállván, bánatának könnyeivel megmentette lelkét; Júdást azonban kétségbeesésének kötele a kárhozatba döntötte.

Jézus elítélése, kínszenvedése és kereszthalála.

1. (Jézus Pilátus előtt.)

(Nagypéntek)

A főtanács azon volt, hogy minél előbb kivégezzék Jézust, mert este már megkezdődik húsvét ünnepe. Mindjárt péntek reggel tehát elvitték a megkötözött Üdvözítőt a római helytartóhoz. A helytartót arra kérték, hogy engedje meg Jézusnak kivégzését. A helytartó, kinek Poncius Pilátus volt a neve, ezt kérdezte:
— Mivel vádoljátok ezt az embert?
A zsidók így feleltek:
— Gonosztevő, felforgatja nemzetünket, megtiltja, hogy adót adjunk a császárnak, és királynak mondja magát!
Pilátus, kihallgatván az Úr Jézust, megkérdezte tőle:
— Tehát király vagy te?
Az vagyok, — felelte Jézus — de országom nem e világból való!
A helytartó úgy találta, hogy Jézus egészen ártatlan. És szabadon akarta őt bocsátani.

2. (Jézus Heródes előtt)

Mikor Pilátus megtudta, hogy Jézus Galileából való, átküldte őt Galilea fejedelméhez, Heródeshez, aki éppen akkor Jeruzsálemben tartózkodott. Heródes, látván Jézust, igen megörült, mert már sokat hallott felőle és most azt remélte, hogy Jézus valami csodát fog előtte cselekedni. Jézus azonban hallgatott és nem felelt a kérdéseire. Erre Heródes bosszús lett és megcsúfolva, visszaküldte őt Pilátushoz.

3. (Pilátus meg akarja menteni Jézus életét.)

Szokás volt, hogy a helytartó húsvétkor egy gonosztevőt kibocsásson a fogságból. Ekkor éppen egy lázadó gyilkos volt a tömlöcben, akit Barabbásnak hívtak. Pilátusnak parancsára ezt az embert Jézus mellé állították, s a helytartó megkérdezte a néptől:
— Kit bocsássak szabadon: Barabbást-e, avagy Jézust?
A helytartó azt remélte, hogy a zsidók Jézust fogják kívánni, aki oly sok jót tett velük. De a hálátlan tömeg Jézus ellenségeire hallgatott és Barabbást, a gonosztevőt követelte.
— Hát a “zsidók királyával” mit tegyek? — kérdezte Pilátus.
— Feszítsd meg őt! — kiáltotta a néptömeg.

4. (Az Úr Jézust megkínozzák.)

A helytartó jól tudta, hogy a főtanács irigységből akarja az Üdvözítőt megöletni s azért így szólt a néphez:
— Semmi hibát nem találok ez emberben. Megfenyítem tehát őt és elbocsátom.
És a római katonák megfosztották a szegény, jó Üdvözítőt ruháitól és kegyetlenül megkorbácsolták. Majd töviskoronát nyomtak a fejébe, vörös köpönyeget akasztottak reá, nádszálat tettek a kezébe és azután csúfolódva mondták neki, hogy örüljön, mert király lett.
— Üdvözlégy, zsidók királya!
— mondták neki és leköpték, arculcsapták.
Ilyen gyalázatot szenvedett Jézus, az Isten Fia — mi érettünk.
És Ő, aki halottakat tudott feltámasztani, mindezt békével tűrte.
A Megváltó kínzását és kicsúfoltatását megjövendölték
Izajás és Jeremiás próféták.

5. (Pilátus halálra ítéli Jézust.)

A kegyetlen ostorozás után Pilátus a gúny-királynak öltöztetett Üdvözítőt megmutatta a tömegnek e szavakkal:
— Íme az ember!
Ütéshelyek, vérző sebek borították az Úr Jézus testét. Fájdalmas volt reá nézni. De a zsidók nem szánták meg, és Pilátust fenyegetve, továbbra is ezt kiabálták:
— Feszítsd meg őt! Feszítsd meg őt!
És Pilátus nem volt elég bátor ahhoz, hogy megvédje az Igazat. Félt, hogy majd az írástudók bevádolják őt Rómában, a császárnál, és ő akkor nem lesz tovább Júdeának helytartója. És így történt, hogy Jézus Krisztust — bár hibát benne nem talált — átadta a katonáknak, hogy keresztre feszítsék.

6. (A keresztút.)

Pilátusnak ítélete után rögtön megtették az előkészületeket. Dél felé már minden kész volt. Az Úr Jézus vállára egy nagy keresztfát nyomtak, és a menet megindult. Jézus mellett két lator ment, kiket szintén ki akartak végezni. A menetet nagy néptömeg kísérte.
Jézus gyönge, véres vállán nem sokáig bírta a nehéz keresztfa-gerendát és a földre roskadt. Midőn végre a katonák látták, hogy már nem tudja tovább vinni a keresztfát, egy Simon nevű földművesnek a vállára rakták.

7. (Jézust keresztre feszítik.)

Jeruzsálem közelében volt egy sziklahegy, amelynek Kálvária volt a neve. Ide vezették Jézust és a két latort. Három keresztfát állítottak fel. A két szélsőre a latrokat, a középsőre pedig Jézust feszítették fel. A szegény, édes Üdvözítőt megfosztották ruháitól, kezeibe s lábaiba nagy szegeket vertek és így szegezték őt a keresztfára. És Jézusnak drága vére folyva-folyt a föld színére.
A keresztfa tetejére kis fatáblát szegeztek, melyre zsidó, görög s latin nyelven e szavakat írták:
Názáreti Jézus, a zsidók királya.

8.(Az Úr Jézus hét szava és halála a keresztfán.)

Három óra hosszat függött Jézus a keresztfán, iszonyú kínokat szenvedve.
A zsidó papok és az írástudók még akkor is csúfolták és gúnyolták őt, mondván:
— Ha Isten Fia vagy, hát szállj le most a keresztről!
Jézus azonban szelíden az ég felé emelte szemét és így szólott:
— Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.
A két lator közül az egyik szintén gúnyolódott Jézus fölött, de a másik megjavult szívében és kérte Jézust, mondván:
— Uram! Emlékezz meg rólam, midőn országodba jutsz.
Az Úr Jézus így felelt:
— Bizony mondom neked: ma velem leszel a paradicsomban.
A fájdalmas Szűz-Anya ott állott a kereszt mellett Jánossal, akit az Úr különösen szeretett. Mondta Jézus az Anyjának:
— Íme, a te fiad.
A tisztaszívű tanítványhoz pedig így szólt:
-Íme, a te anyád!
Az Isten Báránya, ki elvállalta a világnak minden bűnét — haldokolt. Az ég sötét lett. De Jézus lelke még sötétebb a magára vett bűnöknek nagy özönétől. Ily állapotban, vigasz nélkül, elhagyatva, Jézus szörnyen szenvedett és így kiáltott:
— Én Istenem! Én Istenem! Miért hagytál el engem?…
Majd forró láz gyötörte őt és így szólt:
— Szomjúhozom.
És ecetbe mártott szivacsot nyújtottak föl égő, száraz ajkaihoz.
Ily kínok közt érkezett el Üdvözítőnk végső perce. Most már mindaz, amit Róla a próféták jövendöltek, beteljesült.Az Isten-Ember, Jézus Krisztus, megváltotta a világot. Azért mostan hangos szóval így kiáltott:
— Beteljesedett!
Végül e szavakat mondta:
— Atyám! A Te kezeidbe ajánlom a lelkemet.
És Jézus Krisztus lehajtotta a fejét és meghalt. Délután 3 óra volt. A föld megrendült, a sziklák megrepedtek, a sírok felnyíltak és sok halott feltámadt. A hegy körül állott sok nép rémülten és mellét verve szétfutott; a katonák századosa pedig felkiáltott:
— Ez valóban Isten Fia volt!
Az Üdvözítő halálának körülményeiről különösen sokat jövendölt Dávid király, a zsoltáros. — Jézus keresztáldozatának előképe volt a többi között Izsák és a húsvéti bárány. — Jézus előképe, az egyiptomi József is megbocsátott az ő gonosz testvéreinek és jót tett velük; ő is két gonosztevő között volt a börtönben, kik közül egyik megszabadult, de a másik elveszett.

Jézust sírba teszik.

Jézus lelke elvált az ő testétől és alászállott a pokolnak tornácára, hogy onnét a jámbor embereknek lelkeit kiszabadítsa. Teste pedig a kereszten függött.
A két lator még most is élt. Hogy hamarább meghaljanak, a katonák összetörték csontjaikat. Jézus csontjait azonban nem törték meg, mivel látták, hogy már meghalt. De az egyik katona mégis Jézus oldalába döfte hegyes lándzsáját. És Jézus átszúrt szívéből vér és víz ömlött ki.
Jézus előképének, a húsvéti báránynak sem törték meg a csontját.

2. Esteledett. A katonák eltávoztak.

Nem maradt a kereszt mellett senki más, mint akik az édes Jézust igen nagyon szerették: a fájdalmas édesanya, Mária; a hű tanítvány, János, a feltámasztott Lázár s az ő nővérei és még néhány ragaszkodó követője Jézusnak. Köztük volt Arimatei József is és Nikodémus. Ezek levették Jézus testét a keresztről, drágalátos fűszerekkel illatossá tették, tiszta, fehér gyolcsvászonba göngyölgették és közel, egy sziklába vájt, újdonatúj sírüregbe elhelyezték. Ezután a sír nyílását nagy kólappal eltakarták és bús szívvel visszatértek a városba.

3. A papi fejedelmek és a farizeusok

Jézustól még halála után is féltek és nyugtalanul mondogatták:
— Az az ember életében azt mondotta: Harmadnapra feltámadok! Őrizni kell tehát sírját, nehogy eljöjjönek tanítványai és ellopván őt, azt mondják, hogy — feltámadott.
És az Úr sírjának nagy zárókövét lepecsételték és harmadnapig éjjel-nappal őriztették.

Jézus föltámad.

(Húsvétvasárnap)

1. Vasárnap hajnalán

az Úr Jézus lelke ismét visszatért szent testébe és az Üdvözítő újra életre kelt s dicsőségesen feltámadt sírjából. Az Úr angyala pedig alászállott az égből és elhengerítette a nagy követ, hogy mindenki láthassa, hogy a sír üres. Az angyal arca vakított, a ruhája fehér volt, mint a hó. Az őrök úgy megijedtek, hogy félholtan terültek el a földön.
Nemsokára jámbor asszonyok jöttek Jézus sírjához. Az angyal így szólt hozzájuk:
Jézus nincs itt. Feltámadott!
A feltámadt Üdvözítőnek kiváltképpenJónás próféta volt előképe, aki három napig volt a halnak gyomrában s harmadnapra sértetlenül került elő belőle.