VOLTÁL E MÁR

Voltál-e már úgy

Voltál e már úgy, hogy futni akartál,

nem nézni merre, nem tudni hova,

csak időn és téren át valahogy túljutni

oda, hol nem érhet senki nyomodba.

Voltál-e már úgy, hogy elnehezült szíved,

s még sem tudtad kisírni a fojtó könnyeket,

csak hangtalanul ültél a szobasarokban,

hogy a néma zokogást ne hallhassák meg.

Voltál-e már úgy, hogy lelked törték meg

mérhetetlen számú apró sebet ejtve,

ami sosem forrta össze magát Isten igazán,

mert újabb és újabb hegekkel lett telve.

Voltál-e már úgy, hogy te is érezted,

túlságosan szeretni soha nem szabad,

mert hiába teríted ki hó-tisztán a lelked,

ha arra újabb és újabb bakancsnyom tapad.

Kun Magdolna

Adventi ima

Adventi ima. <

Látod, Istenem, milyen esendő vagyok? Ha nagyjából rendben

mennek a dolgaim, sokszor elfelejtek beszélgetni Veled. Bezzeg, ha fáj,

szorít, sajog, ha kényszerít valami ott belül, rögtön kicsúszik a számon,

szinte észrevétlenül: Istenem, add, hogy...

Add, hogy érezzük, mikor érdemes tíz körömmel kapaszkodni, és mikor kell

elengedni.

Add, hogy ha elengedtünk valamit, ami fontos volt, kibírjuk a veszteség

fájdalmát - emberi módon, emberien. Szabadíts meg minket a gyűlölettől,

irigységtől, bosszúvágytól, ellenségeskedéstől, acsarkodástól!

Add, hogy higgyünk egymásnak, egymásban.

Add, hogy találjuk meg minden napban az ünnepünket.

Add, hogy gyakran kezdjük így a Veled való beszélgetést: köszönöm, Istenem!

Adj békét, mindannyiunknak Uram!

Csevegés vége

Gondolkodj el kérlek

• Gondolkodj el kérlek,
• miről szól az élet?
• Pénz, vagy a családod
• tesz boldoggá téged?
• Amit pénzért kaphatsz,
• mind kacattá válik!
• Ilyen kincset gyűjtesz,
• egészen halálig?
• Egész nap dolgozol,
• Őket ritkán látod.
• Beszűkül, odavész,
• saját kis világod.
• Nem látod, gyermeked
• lelke hogyan éled.
• Kihagyod a csodát!
• Más életét éled.
• Persze, könnyű ezért
• másokat okolni,
• - miattuk dolgozol,
• mert kell a sok holmi.
• Arra hivatkozol
• - mások is így élnek!
• Ám ők sem szeretnek,
• s parancsszóra félnek!
• Te sem tehetsz másképp,
• a pénz ma az Isten!
• Családra, gyermekre
• elég időd nincsen.
• Gondolkodj el kérlek,
• miről szól az élet,
• ha azt mások által,
• betáblázva éled?

Szolgálj szivem

Várnai Zseni
szolgálj szivem

Csak kis kitartás! - biztatom magam,

még futni kell, még minden messze van.

Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,

jaj, meg ne állj az úton hirtelen,

sok a dolgunk még s nem mutathatom,

hogy a harcot már nem bírom nagyon,

és este, ha ágyamba roskadok,

érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.

Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem,

elkoptunk, de ne sejtse senki sem,

higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,

nem irgalmaznak ám az emberek,

csak hajtsd a vért, arcom piros legyen,

frissen induljak minden reggelen,

csak én tudom, ha ágyba roskadok,

estére már milyen fáradt vagyok.

Szemem árkos és ajkam szögletén

a két vonás már mély lett és kemény,

sokat sírtam; eső után a föld

ilyen barázdált, csapzott, elgyötört...

de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,

arcom hegy-völgye lágyan kisimul,

csak este, ha ágyamba roskadok,

érzem megint, nagyon fáradt vagyok.

Csak kis kitartás, - kip-kop... pontosan,

holnap sikerül minden biztosan,

a félúton, szívem, jaj meg ne állj,

kip-kop... tovább is híven kalapálj,

a hegynek föl kicsit nehéz az út,

szív kell hozzá, de aki odajut,

a csillagok közt csillagként ragyog...

csak este, este oly fáradt vagyok.

Sose pihentem, nem volt rá jogom...

Most meg-megállok s felfohászkodom:

- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!

szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...

Csak kis kitartás, még egy hős iram,

fussunk dalolva bátran és vígan...

de este már a dal is csak dadog;

altassatok el engem, csillagok!

‪

Humor

Egy fenyő álma

Jankovich Ferenc: 

Egy fenyő álma

Egy vén fenyőfa, sok tűlevéllel,

Fent borzonkodván a Bakony-hegyében:

Nagy sóhajtást tesz, mert hó lepi ágát,

Rázza magáról jeges ispilángját.

Ó, nagy természet, viharaid tépnek...

Én nyögöm búvát a zimankós télnek.

Százszor jobb volna, ha betelne vágyam:

Állnom ragyogva, öröm csarnokában!

Mert ha én egyszer választott lennék,

A téli zöldet bennem ünnepelnék,

S ága lehetnék népek ünnepének:

Örömmel adnám törzsem a fejszének!

Betellene minden gyermek-nép álma:

Minden tű rajtam ajándékká válna,

S tél közepében, csillagos éjjel,

Ragyogva szórnám köztük szana-széjjel!

Autót és babát, kardot és lovat:

Csüngetve drága ajándékokat,

Úgy terpeszkedne szét a világra

Tömjénes ágam, mint a mosoly ága.

Kis kucsmásoknak: földet és házat:

Vén sipkásoknak: jó napot százat:

Kalaposoknak: nyílt ész-virágot,

És igaz verset a jó poétának...

Zsarló uraknak: szomjat, éhséget:

Beteg lelkeknek: friss egészséget:

Nagy gőgösöknek: szép szerénységet,

Kárhoztatottaknak: egy kis üdvösséget...

Örömgyertyáit szent áldomásnak

Úgy lobogtatnám pirosan...S mint másnak

Áldozna gyertyám, levelem, ágam:

Magam fogyasztanám el az éjszakában.

Egy vén fenyőfa, sok tűlevéllel,

Fent borzonkodván a Bakony-hegyében:

Nagy sóhajtást tesz, mert hó lepi ágát,

Rázza magáról jeges ispilángját.

Az Arany a Tömjén és a Mirha

Az arany, a tömjén és a mirha

A három napkeleti bölcs ajándékot is hozott: aranyat, tömjént és mirhát.

Rábízták ezeket Máriára, Józsefre; aztán, mivel öreg este volt már, és hosszú volt a vándorlás, mindannyian nyugovóra tértek. Vagyis mégsem egészen: az ajándékok szemére nem jött álom.

Az arany ott csörgött a ládában, a tömjén ott illatozott egy kis dobozban, a mirha pedig egy tégelyben, és beszélgetni kezdtek az éjszaka sötétjében.

- Mi most már egy nagy király tulajdona lettünk - mondta az arany -, igazán előkelő, nem gondoljátok? Én abban bízom, hogy amikor ez a csecsemő felnő, és uralkodni kezd, akkor én a kincseskamrájában leszek, sok más aranypénzzel, ékszerrel együtt, nemes társaságom lesz. A királyhoz, mivel hatalma határtalan lesz, távoli országokból érkeznek újabb kincsek. Meghallgatjuk az ő történetüket is, de mi leszünk a kincseskamrája díszei.

A tömjén pedig azt mondta:

- Akkor, amikor a király majd elmegy a templomába imádkozni, a főpapok engem tesznek rá a tűzre, és az én illatom fogja betölteni a királyi szentélyt. Ezt nem minden közönséges tömjén mondhatja el magáról!

A mirha - nemes növényekből készített balzsam - szintén álmodozott a kis tégelyben, s amikor társai elhallgattak, ő is bemutatkozott:

- Tudjátok-e, hogy én ki vagyok? Velem szokták a főpapokat és a királyokat fölkenni. Ez a Jézus most még kisbaba, de amikor majd nagy trónra lép, megkenik a tenyerét, a homlokát, énvelem. Én leszek az egyik főszereplő, amikor beiktatják a hatalomba.

Így tervezgették a jövőt, s aztán, mivel az ábrándszövésben elálmosodtak, ők is elaludtak. Másnap reggel arra ébredtek, hogy nagy a sürgés-forgás.

Egykori gazdáik, a napkeleti bölcsek már el is távoztak.

Mária és József is szedelődzködött, fogták a csacsit, Mária fölült a hátára, a kis Jézust a karjára vette, József pedig gyalogszerrel indult útnak.

Az arany, a tömjén és a mirha erősen fülelt, s azt kellett hallaniuk, hogy nem egy királyi palota felé indulnak, amiben ők reménykedtek, hanem valami távoli ország, Egyiptom felé, mert gazdáikra veszély leselkedik.

Amint haladtak előre, egyszer csak az egyik kanyarban azt hallották, hogy nem messze mögöttük lovak patája csattog, s ezek bizony már az őket üldöző Heródes katonái voltak. Egymásra nézett Mária és József: most mit tegyünk? A gyermeknek meg kell menekülnie.

Mária hátranyúlt a csomagokhoz, elővette a ládikót, amiben az arany volt, és kinyitotta a tetejét. A sok aranypénz mind kiszóródott az útra.

Ott hevertek a porban, és gyalázatosan érezték magukat. Mi lesz a kincseskamrával, amiről álmodoztunk? Itt heverünk az országút porában, mint holmi kavicsok?

A szamár pedig egyre távolodott a Szűzanyával, Jézussal, s a lépteit megszaporázó Józseffel. A katonák hamarosan odaértek, meglátták a földre szórt kincset, s kiáltozni kezdtek:

- Nézzétek, aranypénz! Gyerünk, szedjük tele a zsebünket! - megálltak, és térdre ereszkedve szedegették hosszú időn át, mert az aranyak egyike-másika nagyon messzire gurult. Így a menekülők egérutat nyertek az üldözőktől.

Mégsem lassítottak, sietősen haladtak tovább Egyiptom felé.

Estére bizony már nagyon elfáradtak, s ismét csak egy - még a betleheminél is rosszabb - barlangot találtak, ott húzták meg magukat.

Mária kevésbé tűnt elgyötörtnek, hiszen ő a szamáron utazott, de József lábát feltörte a cipő, keservesen fájt neki, vízhólyagok borították a talpát.

- Mihez kezdjünk most, szegény József? - aggódott Mária, ám ekkor eszébe jutott, hogy kaptak ők egy kis tégelyben illatos balzsamot a napkeleti bölcsektől.

- Nézd csak, ezzel bekenem a lábadat - szólt, s leoldva József saruját ellátta őt a hűsítő kenettel. Nem tudom, a mirha hogy érezte magát József lábán, de az előző éjjel ő is másként képzelte a jövőjét, hogy őt majd a fejedelmi palotában fogják kézbe venni, Jézust mint királyt fölkenik vele, nem pedig egy megfáradt vándor lábát borítja majd.

A család nyugodni tért, de Mária szívében még élt az aggodalom, hogy mi lesz a sorsuk, eljutnak-e Egyiptomba, és ott mi vár rájuk.

József és a gyermek már aludt. Mária elővette a dobozból a tömjént, és a kis tűzre, amit azért raktak, hogy melegedjenek, rászórta.

A kis barlangot egyből betöltötte a tömjén illata. Elmondott egy fohászt, hogy épségben megérkezzenek Egyiptomba, hogy a kicsinek ne történjék baja.

A tömjénillattól lassan megnyugodott, és látta, hogy álmában József homlokán is kisimultak a ráncok.

Az úti csomagok között pedig ott maradt a dobozban egy darab aranypénz, egy szem tömjén és egy csöpp mirha.

Azt hiszem, valami egészen másra számítottunk tegnap - szólt az aranypénz.

- Bizony, bizony, meghökkentő dolgok történnek manapság a világban - bólogatott a mirha.

- Nem lehetünk biztosak a holnapban. - Mégis, talán a legjobb helyre kerültünk mindannyian - mondta a megmaradt tömjénszem.

A másik kettő csöndesen bólintott.

- Ideje, hogy mi is nyugovóra térjünk - dünnyögték, aztán már csak a tücskök cirpelése hallatszott az éjszakában.

Van ugy az ember

Vitó Zoltán : VAN ÚGY AZ EMBER

Van úgy az ember,
hogy álmodozni vágyik,
mégsem jut messzebb:
- riasztó úton - csak a valóságig.

Van úgy az ember,
hogy bár szólani vágyik,
mégsem jut messzebb:
- tétova úton - csak a hallgatásig.

Van úgy az ember,
hogy bátorságra vágyik,
mégsem jut messzebb:
- bénító úton - a megalkuvásig.

Van úgy az ember,
őszinteségre vágyik,
mégsem jut messzebb:
- ösvényes úton - csak a hazugságig.

Van úgy az ember,
hogy építeni vágyik,
mégsem jut messzebb:
- vak-sötét úton - csak a rombolásig.

Van úgy az ember,
hogy bár szállani vágyik,
mégsem jut messzebb:
- ingoványon - az elnyelő mocsárig.

Van úgy az ember,
hogy az Összhangra vágyik,
mégsem jut messzebb:
- veszejtő úton - lelke káoszáig...

Bizony, van úgy az ember:
otthagyná gőgös, 'koronás' helyét;
sóváran nézi buksi kutyájának
lélek-gyémántként csillogó szemét:
és sírva simogatja
egy őzgidácska ártatlan fejét:

Ám úgy is van az ember,
haragra, bosszúra készül előre,
de egy kedves hang csendül, -
és szelíd barátság sarjad belőle.

És úgy is van az ember,
hogy balsorsára készül már előre,
de egy tiszta fény villan, -
s búvó remény, öröm sarjad belőle:

Mert úgy is van az ember
- sorsáért bármily balszerencsét átkoz -;
egy kéz, egy mosoly segítő áldást hoz,
és mégis eljut, eljut önmagához,
- kalandos úton - legjobb Önmagához.

Csak fel kell nézni

Csak fel kell nézni!

			A KESELYŰ Ha beleteszel egy héját egy 180 *240 cm-es ketrecbe, aminek teljesen nyitva van a teteje, a madár  - annak ellenére, hogy tud repülni - teljesen bezártnak fogja érezni magát. Ennek oka, hogy a héja repülés előtt mindig 3-4 métert fut a földön. ------------------------------------------ A DENEVÉR  A hétköznapi denevér, mely repked az éjszakában, figyelemre méltóan gyors teremtmény a levegőben, nem tud felszállni a földről. Ha leteszed a földre, mindössze annyit tud tenni, hogy ügyetlenül és kétség kívül, fájdalmasan ide-oda lépeget, míg el nem ér valamilyen enyhe magaslatot, ahonnan a levegőbe vetheti magát. Utána, mint egy fénycsóva, hirtelen elillan. ------------------------------------------ A DARÁZS Ha egy darázs beleesik egy pohárba, addig marad ott, ameddig meg nem hal, feltéve, ha nem veszik ki. Soha nem látja a pohár tetejét a menekülés eszközének, de ragaszkodik ahhoz, hogy valamilyen módon az aljánál találjon kijáratot. Ott keres utat, ahol nincs, míg végül teljesen el nem pusztítja önmagát. ------------------------------------------ AZ EMBEREK Sok mindenben hasonlítunk a héjára, a denevérre és a darázsra.  Megküzdünk minden problémánkkal és frusztrációnkkal, soha nem vesszük észre, hogy mindössze fel kell néznünk! Ez a válasz, a menekülési útvonal és a megoldás bármilyen gondra. csak nézz fel! ------------------------------------------ A sajnálat visszanéz, Az aggodalom körülnéz, De a remény felfelé néz! Élj egyszerűen, szeress nagylelkűen, törődj alaposan, beszélj kedvesen!

A kertekre leszált a dér /Juhász Ferenc/

            Juhász Ferenc: A kertekre leszállt a dér

 

A kertekre leszállt a dér,
kékülten pereg a levél,
rozsdásra váltak a rétek,
üres a madárfészek.

Lassú, nehéz esok jönnek,
és megcsapkodják a földet,
s ha a vén felhok elfogynak,
a sárban barmok tocsognak.

Nézd, ez az osz. De jön a tél.
Hulló tollától a föld fehér.
Hártyás a víz, ez már a jég,
Kék füst száll, csöndes a vidék.

7 mágikus pont a talpon

7 mágikus pont a talpon, amit mindenkinek ismernie kell!
Egy kínai mondás szerint “Az életöröm a talpunkból árad”.
A talpon több ezer idegvégződés található, melyek közvetlen kapcsolatban állnak létfontosságú szerveinkkel. Ezek masszírozása által beindíthatjuk a szervezet öngyógyító mechanizmusait, és eltávolíthatjuk a betegségeket kiváltó blokkokat, méreganyagokat.
A talpmasszázs pozitívan befolyásolja a szervezet egész működését. A módszer nagyon egyszerű, önmagunknak is végezhetjük, és már perceken belül érződik hatása.

Dr. W. H. Fitzgerald amerikai orvos felfedezte, hogy a talp egészen pontosan, térképszerűen tükrözi az emberi szervezetet. Az alábbi hét fontos pont masszírozásával könnyedén visszanyerhetjük az emberi szervezet egyensúlyát, és serkenthetjük az egészségi állapotot.
Nézzük, melyik ez a 7 legfontosabb pont.
1. A nagylábujj oldalsó részén helyezkedik el, masszírozása az hipotalamusz működését befolyásolja. Azoknak ajánlott ennek a pontnak a masszírozása, akik súlyproblémával küzdenek. Segítségével szabályozhatjuk az étvágyat. A depressziós, hangulati ingadozásokkal küzdő embereknek is erre a pontra ajánlott koncentrálni.
2. A nagylábujj talp felőli részén, középen helyezkedik el. Masszírozásával az agyalapi mirigy működését serkenthetjük. Segítségével szabályozhatjuk a hormonális egyensúlyt.
3. A nagylábujj végén található pont a pajzsmirigy egészségét szolgálja. Masszírozása számos betegségre jelenthet megoldást.
4. A talp középső részén található pont masszírozása hatékonyan oldja a stresszt és a lelki görcsöket, a szorongást.
5. Ez a pont a talp belső szélén helyezkedik el, a mellékvese aktivitásával áll kapcsolatban. Ha fáradtnak, kimerültnek érezzük magunkat, masszírozzuk ezt a pontot, energiával tölt fel.
6. Ez a pont az anyagcsere serkentését szolgája.
7. A sarok talp felőli részén, középen elhelyezkedő pont masszírozásával megszabadulhatunk a szervezetben lerakódott méreganyagoktól.
Ezt a hét pontot masszírozzuk nap, mint nap, kellemes kikapcsolódással, és egészséges feltöltődéssel járhat a nap végén.
http://magyarokoldala.com/7-magikus-pont-a-talpon-amit-min…/

— Kavicki Emília társaságában.

Próba

Próba

Kilenced

Emlékezem

http://csontosgabor.blog.hu/media/image/gy%C3%A1sz-gyertya-gif.gif

Vallomás

Meggyújtotta a gyertyát és leült a földre. Volt valami egészen magával ragadó abban, ahogy a földön ülve ezt a kis lángot figyelte. Ünnepi hangulata volt, habár nem volt nagyon mit ünnepelnie. Advent. Eljövetel. Ezek a szavak kavarogtak a fejében, de a szavak nem igazán jutottak el a szívéig. A világ kiölte belőle – gondolta, de most nem haragudott a világra sem, csak nézte ezt a gyertyát, ahogy békésen ég. Pamacs, a kis cica jött be az ajtón, és a lábához dörgölőzött.
- Kis Pamacs! – mondta neki, és kezével simogatni kezdte – Milyen könnyű neked! Neked mit sem kell foglalkoznod a világgal, és látod, én így szeretlek, hogy te mit sem törődsz az egésszel.
A cica úgy figyelt, mintha értené a szavakat, erre ő így folytatta.
- Ha más nem is hallgat meg engem, most neked mondom el. Te mindig figyelsz, mikor beszélek hozzád. – kezébe vette a cicát – Szóval… Nemsokára Karácsony lesz… de mennyi sok Karácsonyon túl vagyunk már? Emlékszem gyermekként mennyire vártam. Minden nappal, ahogy egyre közelebb kerültünk hozzá, én este csak néztem ki az ablakon és álmodoztam. Mennyire szép is volt. Néztem, ahogy hullik a hó, napközben játszani és szánkózni mentünk, mennyit nevettünk, Istenem. Édes- és ártatlan napok voltak ezek, és most ahogy ezt a gyertyát meggyújtottam újra felidéződtek bennem a régi szép emlékek. Te ugyan nem érted ezt, de igaz barát vagy, mert meghallgatsz engem – mondta és közben kedvesen megsimította a macskát – Ahogy felnőttünk minden megváltozott – folytatta –, mintha elveszett volna az ünnep, mintha megváltozott volna a világ, pedig csak mi változtunk meg. Mégis mikor meggyújtom ezt a gyertyát, olyan mintha egy pillanatra újra gyermek tudnék lenni, mintha az ünnep azzal támadna fel, hogy én gyermekké változom. Mert a felnőttek dolga az ajándékvásárlás, a gyermekeké meg az ünneplés. Ünnepelni ajándékok nélkül… – egy könnycsepp gördült le a szeme sarkából – Tudod… – folytatta és közben a kis cicát nézte – Az emberek ilyenkor folyton azt kérdezgetik, azon gondolkodnak, hogy milyen ajándékot kellene venniük, vizsgálják, hogy mennyi pénzük marad, azt gondolják szeretetük annál nagyobb, minél több pénzt költenek valakire. Pedig a valódi ajándék a szív ajándéka, és szív nélkül a legdrágább ajándék sem ér semmit – a cica most a fejét könnyeden a kezébe fektette, mint aki meg akarja vigasztalni – Ó, de a világot megváltoztatni kell-e egyáltalán? Minek erőlködni és próbálkozni? – kérdezte most hangosan – Hiszen nem az-e a szeretet, hogy úgy fogadom el a világot, ahogyan van? – csend honolt a szobában a költői kérdés után. Csak nézett maga elé, és simogatta a kis Pamacsot; egyfajta melankolikus érzés kerítette most hatalmába – Mit is beszélek… hiszen valahogy meg kell tanulnunk adni… – Rövid szünetet tartott, majd letette a macskát és újra a gyertyát nézte – Nincs itt senki. Ez a vallomás most szóljon a lángnak, a lángon keresztül meg annak a gyermeknek, aki valaha én voltam – mondta könnyeden – Talán felnőttem én is, és minden megváltozott körülöttem, talán már nem vagyok olyan jó, nem vagyok olyan türelmes, kedves, megértő, és nem tudom olyan ártatlansággal szemlélni a dolgokat, mint gyermekkoromban. De azért az a gyermek, aki álmodozva nézett ki az ablakon, az a gyermek talán még mindig itt van bennem valahol – közben a cica kiment a szobából – Mit tudhatnak erről az emberek? – újra könnybe lábadtak a szemei – De felnőni nem rossz dolog – folytatta – Csak a felnőtt tanulhat meg igazán adni, de ahhoz, hogy tisztán tudjon adni, ahhoz fel kell ébresztenie magában azt a gyermeki ártatlanságot is, mely az idők során kiveszett belőle. Talán ez az eljövetel… Ez a gyermek eljövetele. A gyermek megszületése mi bennünk. – rövid szünetet tartott – Talán ez az ünnep… amit várunk…
Kopogtattak.
- Ki az? – kérdezte.
Egy kedves barát lépett be az ajtón. Ő gyorsan elfújta a gyertyát és könnyes szemmel üdvözölte az érkezőt.
- Indulnunk kell! Nemsokára bezár a karácsonyi vásár! – mondta az érkezett.
Ő meg csak nézett maga elé.
- Indulnunk kell – mondta ő is lassan, és bizonytalanul felállt, de közben még a gyertyát nézte, ahogy a füst felszáll az eloltott láng helyéről – Igazad van! Felnőttünk… ideje, hogy menjünk – szemeit eltakarta, hogy barátja ne lássa a könnycseppeket, közben meg kabátot és sapkát húzott.
Pamacs a konyhába szaladt, ők leoltották a villanyt és együtt léptek ki a ház ajtaján…
/Gergó Dávid/

Adventi történetek

Adventi sorozatunk első történetének címe: "Hallom Uram, jössz!"

Este van, várunk. Valaki jön, egyedül, de nem üres kézzel. Többet hoz, mint bárki hozhatna, többeket vonz mint bárki vonzhatna. Most még csak mi vagyunk, egyedül. Várunk egy jövőt, remélünk egy napot, egy utat, melyen elindulhatunk, mely az életbe visz. Nem tudjuk mikor jön, de tudjuk, hogy miért. Értünk jön, minket akar. Teljes odaadásunkat, ráhagyatkozásunkat, életünket akarja. Érte mindent el kell hagynunk és Ő a mindent adja nekünk. Csodákat tesz majd, tanít, talán velünk is csodát tesz. Megszólít, megérinti lelkünket és meggyógyít. De vajon meghalljuk-e majd ha hív, látjuk-e majd ha köztünk jár, érezzük-e ha megérint? Akarjuk-e igazán Őt és készek vagyunk fogadni?

Talán nem is vagyok felkészülve, talán nem is vagyok hozzá elég jó, elég tiszta. Mit mondok majd neki, ha ideér hozzám, az én hajlékomba? Nem, nem vagyok rá méltó, de csak egy szóval mondaná... Ha csak egy szóval is szólna is hozzám, biztos megváltozna minden!

Jön, már hallom! Lépései egyre kopognak az utcák kövén. Még nem látom Őt, alakját, de biztos Ő az! Nem áll meg a kirakatok előtt, nem tér be a színházba sem, határozottan jön. Lépései elnyomják az autók zaját, a gyárak is halkabban zúgnak. A kórházakban fáradt arcok néznek ki az ablakon, ráncos kezek fogják meg a kilincseket: „Uram, te vagy az? Ó, messze vagy még, nem látlak jól!" A kartonviskók megremegnek az esti szélben, gyerekek húzzák magukra lyukas takaróikat: „Édesanyám, ki az, akitől elmúlik a hideg, a tél? Azt mondtad nemsokára eljön!" Megfáradt katonák törlik meg homlokukat a táborban és néznek az égre: „Mikor lesz már béke? Hozd el nekünk a háborúskodás végét!"

Gyertya gyúl az éjszakában, fénye erősebb az utcák fényénél, elnyomja a reklámok izzóit. Úgy látom a kórházban gyújtottak gyertyát, de milyen erős a fénye... Vagy talán a nyomortelep gyertyája ez? A frontvonalak gyúltak fel újra? Egy szál gyertya fénye, és milyen erős! Lehet, hogy Ő gyújtotta meg ezt a gyertyát, hogy lássa az utat, lásson minket. Vagy mi gyújtottuk, hogy meglássuk Őt? Biztos hogy jön! Figyelj, most nem aludhatunk el! Hallod lépteit? Én hallom Uram, jössz!

Adventi történetek - 2. rész

Adventi sorozatunk második történetének címe: "Adni akarok valamit"

Nem is tudom, mikor gondoltam rá utoljára. Kicsit szégyellem magam, hogy ennyi idő eltelt és én csak rohanok-szaladok a holnapba. Pedig tudom, hogy Ő sokat gondol rám. Minden nap eszébe jutok és elmosolyodik. Nem nevet ki, nem, Ő szeretetből mosolyog. Nap mint nap küld egy mosolyt, csak hát hogyan lehetne azt észrevenni, amikor itt nekem a munka, meg a család, meg a bajok... Jaj, annyi minden van és ha nem figyelek eléggé, ha nem összpontosítok, biztos becsúszik valami hiba. Nehéz mindent kézben tartani. Pedig ha többet gondolnék rá, ha azzal a mosollyal a lelkemben kelnék fel minden reggel, akkor biztos könnyebb lenne és biztos jobban is sikerülne minden. Vagyis csak vele sikerülhet igazán bármi is, azzal a meleg, szerető kedvességgel, ami tőle jön, onnan messziről, vagy épp oly közelről.

Ma eszembe jutott. Egy gyerek játszott a parkban, hóembert épített és rám nézett. Őt láttam a szemében. Nem tudtam foglalkozni a gondolattal, de egész nap eszembe jutott. Most este van és nem tudom elfelejteni, érzem: eljön. Most biztos el fog jönni. Olyan régóta várjuk már, igazából még nem is láttuk, de tudjuk, hogy jó, tudjuk, hogy szeret és minden nap, minden egyes nap gondol ránk. Az utcán, a parkban, a boltban, a munkában, a vasárnapi ebédeknél, de még a postahivatalban is érzem néha. Meg-meglátogat egy vidám tekintettel, egy jó szóval, egy segítő kéznyújtással, egy önzetlen adománnyal, bár Ő maga még nem jött el. Most mégis érzem, hogy közeledik.

De vajon mit mond majd ha meglát? És mit mondjak majd én neki? Biztos tudja, hogy bár Ő minden nap, én csak úgy elvétve gondoltam rá. Ő minden nap adott nekem valamit, én nem is tudom, mikor viszonoztam bármit is ebből. De talán még nem késő! Adni akarok valamit én is. Olyan akarok lenni, mint a jó fa, amely tavasszal virágot, nyáron hűs árnyékot, ősszel jó gyümölcsöt ad, télen pedig tüzemnél melegedhet.

Uram, gyere, már nagyon várlak! Este van és hideg, a városban sokan alszanak már, de én nem tudok lefeküdni, azt hiszem megvárlak! Az ablakból messze ellátni, hátha meglátom majd, ahogy az udvarra beérsz... Fény gyúlt az utcán, úgy látom gyertyát gyújtottak. Talán az utadat készítik. Gyorsan! Gyújtok egyet én is, hogy lásd merre kell jönni. Most már két gyertya világít.

Adventi történetek - 3. rész

Adventi sorozatunk harmadik történetének címe: "Három gyertya fénye"

Csendben ült a földön. Előtte virágok, gyertyák régi díszek voltak sorban kirakva. Szerényen, a szemét lesütve igazgatta a kincseit, várta, hogy valaki lehajol hozzá és érdeklődően kézbe vesz egyet-kettőt a kiállított darabok közül. De nem így történt. Az emberek siettek, ki-ki a maga ügyében rohant előre, talán nem is látták őt. Rongyos, szakadt ruhájában, küzdve a hideggel és az éhséggel ült ott egész nap. Csak ő és a ki tudja honnan beszerzett, hol talált áruja, amit egy tizenkét éves kislány össze tud szedni az utcán kirakott lomokból, az üzletek régen leselejtezett díszeiből. Senki nem akar már ilyen kacatokat hazavinni, ez talán már csak neki lehet érték. Megsárgult csipkék, kifakult művirágok, élet sosem volt bennük.

Szép lassan bealkonyodott és ő elindult valahova. Talán haza, talán egy mindig új hely felé, amit estére otthonnak lehet nevezni. Ahol csend van és nem fúj a szél, nem ugatnak a kutyák, nem bántanak rossz felnőttek és komisz utcagyerekek. Hideg volt és egyre sötétebb. Gondolataiban talán egy szebb jövőről, egy boldog gyermekkorról álmodott. Fényről, szeretetről, szülőkről, akik sosem hagyják el őt. Karácsonyról, amely nem csak színes, villogó kirakatokban múlik el.

Talán jön majd valaki, aki melegséget, reményt, hitet hoz neki is. Talán épp gyerekként jön el. Ártatlan, törékeny, védtelen gyermekként, de magában hozza mégis a világot, amely értelmet ad mindenki életének. Egy más világot, melyben nem rohannak el már mellette az emberek, kezéből a művirágot élővé varázsolják, arcára pedig mosolyt - olyan valamit, amit rég nem láthatott rajta senki.

Lehet, hogy erre gondolt, ahogy haladt a téli estében. Lehet, hogy ő is egy kis csodát várt, egy eljövetelt, egy megváltót, aki közelebb volt már, mint gondolta. Hirtelen fényre lett figyelmes. Két gyertya világított valahol erősen, tisztán, őszintén, melegen... Tekintete ebbe a fénybe merült, mint egyetlen menedékbe. Reménye és célja lett ez a fény, melybe kapaszkodott az éjszakában és nem akarta elengedni. Eszébe jutott, hogy nála is vannak gyertyák. Ócskák és régiek ugyan, de vannak. Meggyújtott hát egyet s így már három gyertya fénye járta be a szíveket.

Adventi sorozatunk negyedik történetének címe: "Nem fázunk többé"

Várakozunk. Egy megállóban állunk idősek és fiatalok. Az útra nézünk, messze, hátha feltűnik, hátha jön már. A várakozás lehet kellemes, lehet vágyakkal teli, de lehet elhúzódóan gyötrelmes is. Mikor jön már? Egy gyerek az anyja ölében alszik. Édesen, mély álomban öleli anyja nyakát, biztonságban, szeretetben van. Anyja arcát is béke, nyugalom varázsolja szépre. Tekintete a távolba néz. A padon idősek ülnek. Ujjaik türelmetlenül kopogtatnak a fán, de szemükben a remény fénye. Egymásra néznek: „Ne félj, jön mindjárt..." Mennyi várakozás lehet már a ráncok mögött? Az idő, a könyörtelen intéző mély barázdákat húzott az arcukra, ahogy a jó földműves tavasszal, vetés előtt megmunkálja a földet. De csak ráncok ezek, szívük elevenen dobog valahol a bő kabátok és a színes, kötött mellények melegében. Talán most kicsit gyorsabban is, mint általában, mert tudja, sokak szívével egy ritmust üt most a várakozásban.

Így állunk együtt. Az esti város ránehezedik a vállunkra. A hosszas ácsorgásban néhányan elindulnak, de mi maradunk. Tekintetünkkel biztatjuk egymást a kitartásra. Az út szélén egy lány ül, arcát felemeli a könyvből, amit addig olvasott: „Halljátok? Ez ő lesz." És valóban. Egyre többen vélik hallani. Az idősek felállnak a padról, a gyerek felemeli fejét anyja kebléről. Mindenki a sötétbe vesző macskaköveket nézi. Lépések kopognak rajta tisztán, érthetően. A szívek ritmusát kopogja. Akire mindenki várt, közeledik már. Egyszer csak fények gyúlnak, gyertyák. Az első a távolból világít, a második egy ablakból, a harmadik egy utca mélyéről.

Egyre inkább egy alak rajzolódik ki, ismerős alak. Határozottan, de nyugodtan jön felénk. A gyertyák meleg fényében már nem fázunk többé. Mosolyogva nézünk egymásra, szorítjuk egymás kezét: „Látod, nem volt hiábavaló!" A megállóban valaki egy negyedik gyertyát vesz elő, meggyújtja. Már biztosan látjuk, Ő az!

//Szatmári egyházmegye blog//

Görög mese a barátságrol

Görög mese a barátságról...



Az ókori Görögországban Szókratészt nagy becsben tartották tudásamiatt. Egy nap egy ismerősével futott össze az utcán, aki azt mondta:
-Szókratész, akarod tudni, hogy mit hallottam a legjobb barátodról?
-Várj egy pillanatot! - válaszolt Szókratész.
- Mielőtt bármit mondanál, szeretném, ha megfelelnél három kérdésre.Ezt hívják a tripla szűrőnek. Az első szűrő az Igazság. Teljesen megbizonyosodtál arról, hogy amit mondani akarsz igaz?
-Nem. - Válaszolta az ember. - Éppenséggel csak hallottam róla, és ...
-Rendben, szóval nem igazán vagy biztos benne, hogy igaz-e vagy nem.
Most próbáljuk meg a második szűrőt, a Jóság szűrőjét: az, amit mondani akarsz a barátomról, valami jó dolog?
-Nem, épp ellenkezőleg...
-Szóval - folytatta Szókratész - valami rosszat akarsz mondani róla, de nem vagy benne biztos, hogy igaz.
- Semmi baj, a harmadik szűrő még vissza van: a Hasznosság.Amit mondani akarsz a barátomról, az hasznos lesz nekem?
-Nem igazán.
-Nos - vonta le a következtetést Szókratész - ha mondani akarsz nekem valamit, ami nem igaz, nem jó és nem is hasznos, miért mondanád el egyáltalán?
Ezért volt Szókratész egy nagyszerű filozófus és ezért tartották igen nagy becsben.

Vatikán őrjöng

Vatikán őrjöng! 1500 éves biblia szerint Jézust nem feszítették keresztre

Még 2000-ben fedezték fel a könyvet de titokban tartották a létezését. A könyv Barnabás evangéliumát –Jézus egyik tanítványa– tartalmazza, és azt állítja Jézus nem a kereszten halt meg, sőt még csak nem is volt Isten fia csak egy próféta volt. Arról is ír, hogy Jézus élve távozott a mennyekbe, és Iskarióti Júdás került a keresztre helyette.

Egy Török lap szerint a Bibliát egy csempészbandától kobozták el egy rajtaütéses akciósorozat során. A Bűnbanda antik holmik kereskedésével és csempészésével foglalkozott, valamint illegális ásatásokat végeztek, és rengeteg robbanószert találtak náluk. A könyv becsült értéke körülbelül 40 millió Török líra, ami megközelítőleg 4,2 milliárd forint értékű.
A könyvet vizsgáló szakértők és a Tehrami vallásos szervezetek mind azt állítják, hogy a könyv eredeti. A könyvet aranyozott betűkkel írták lazán összefűzött bőr lapokra, arámi nyelven, ami Jézus anyanyelve volt.
A szöveg az Iszlámhoz hasonló nézeteket követ, ami ellentmond a keresztény új testamentum tanításainak. Jézus a könyv szerint előre látja Muhammad próféta eljövetelét aki az iszlámot fogja alapítani 700 évvel később.
Valószínűleg az egyház óvatosan kiválogatta azokat az evangéliumokat amik ma a biblia mai formáját adják. Barnabás evangéliuma és még talán sok mást is kihagytak a bibliából, favorizálva Máté, Lukács, János, és Márk evangéliumait. Idővel sok más evangélium is felszínre került, mint a holt tengeri tekercsek, és a gnosztikus evangélium, de ez utóbbi a Vatikánt meglehetősen izgatja.
A Vatikán arra kérte a Török hatóságokat, hogy hadd vizsgálják meg a könyv tartalmát az egyház falain belül. Most hogy a könyvet megtalálták, vajon elfogadják majd mint bizonyítékot? Vagy tagadni fogják az egészet?
Sokak számára ez reménysugarat jelent, hiszen ennek hatására a hívők talán rájönnek, hogy az imádatuk tárgya az tetszőleges; minden szöveg, kifejezetten a vallásos írások jelentése értelmezéstől függ.
Mit jelent ez az ateisták, agnosztikusok számára? Vajon tényleg valódi a könyv? Vagy hamis? Számít egyáltalán? Remélhetőleg a vallásos emberek kérdéseket fognak feltenni ennek hatására ahelyett hogy valamit vakon hinnének.
De ne dobálózzunk azzal, hogy „Én mondtam neked, hogy nem így van”! A hit legnagyobb veszélye az, amikor az ember azt hisz amit hinni szeretne, és minden egyéb ellene szóló bizonyítékot semmibe vesz, főleg akkor, ha az új bizonyíték alapjaiban rengeti meg a hitrendszerét. És ennek az oka az ego csapdája; visszautasítani / kritizálni másokat amiért nem olyanok mint Te.
Évszázadokon át a vak hit védelme háborúkat, erőszakot, diszkriminációt, és rabszolgaságot teremtett ami végül a mai civilizációhoz vezetett; és ezalatt hazugságokkal védték ezeket. Ha jobban tudod, cselekedj is úgy.