2014. március 15., szombat

Viharvert hegedű

"Viharvert, karcolásokkal tele hegedűt árvereztek. Az árverés kikiáltója azt gondolta, hogy nem érdemes sok időt pazarolni erre az öreg hegedűre, ezért, kissé szánakozó mosollyal emelte fel: „Mennyit ajánlanak ezért az öreg hegedűért? Ki kezdi? Egy font? Egy font, ki adna érte kettőt? Két font, esetleg három?
Három font először, három font másodszor, valaki háromért?” Egy ősz hajú ember felállt a terem végében… Á talán ő, elviszi három fontért? Az öregember előreballagott, felemelte a hegedűt és a vonót, leporolta a port öreg hegedűről, behangolta a húrokat, és elkezdett játszani egy gyönyörű, tiszta dallamot, olyan édes csengésűt, amilyen az angyalok éneke.

Amikor a zene elhallgatott, a kikiáltó halkan megkérdezte: „Lássuk, most mennyit ajánlanak ezért az öreg hegedűért?” és felemelte a vonóval együtt, majd így folytatta:
„Ezer font, ki ad érte kétezret? Kétezer font, ajánl valaki háromezret? Háromezer először, háromezer másodszor…” és így tovább, és így tovább.

Az emberek éljeneztek, de sokan nem értették, mi történt. „Mi változtatott a hegedű értékén?” – kérdezte valaki. A válasz így hangzik:
„A mester kezének érintése.”
Sokan vagyunk emberek, akiknek ilyen az élete, mint ez a romos hegedű, van akinek az élete lehangolt, viharvertek, karcolásokkal teli, és a tömeg, az emberek zöme, nemtörődöm módon lát csak minket, haszontalan ócska vacaknak tart minket, csakúgy, mint az öreg hegedűt az árverésen. Ezek miatt mi eladjuk magunkat aztán fillérekért, egy tál lencséért, egy pohár borért, egy újabb körért… és így tovább, és így tovább, míg vége nem lesz.
Ám amikor jön egy ember, egy Mester, és megérinti lelkünket, megtörténik az átváltozás, mert előbukkan, amit a figyelmetlen tömeg sosem értett meg igazán: hogy milyen értékes egy ember lelke; de most a Mester keze érintése nyomán láthatóvá válik ami értékessé teszi, a finom művű kidolgozottsága."

Igen. Mindannyian egy hegedűk vagyunk az élet színpadán és a vonó a társunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése