2017. november 10., péntek

VOLTÁL E MÁR



Voltál-e már úgy
Voltál e már úgy, hogy futni akartál,
nem nézni merre, nem tudni hova,
csak időn és téren át valahogy túljutni

oda, hol nem érhet senki nyomodba.

Voltál-e már úgy, hogy elnehezült szíved,
s még sem tudtad kisírni a fojtó könnyeket,
csak hangtalanul ültél a szobasarokban,
hogy a néma zokogást ne hallhassák meg.

Voltál-e már úgy, hogy lelked törték meg
mérhetetlen számú apró sebet ejtve,
ami sosem forrta össze magát Isten igazán,
mert újabb és újabb hegekkel lett telve.

Voltál-e már úgy, hogy te is érezted,
túlságosan szeretni soha nem szabad,
mert hiába teríted ki hó-tisztán a lelked,
ha arra újabb és újabb bakancsnyom tapad.

Kun Magdolna

2016. november 26., szombat

Adventi ima






Adventi ima. <
Látod, Istenem, milyen esendő vagyok? Ha nagyjából rendben
mennek a dolgaim, sokszor elfelejtek beszélgetni Veled. Bezzeg, ha fáj,
szorít, sajog, ha kényszerít valami ott belül, rögtön kicsúszik a számon,
szinte észrevétlenül: Istenem, add, hogy...
Add, hogy érezzük, mikor érdemes tíz körömmel kapaszkodni, és mikor kell
elengedni.
Add, hogy ha elengedtünk valamit, ami fontos volt, kibírjuk a veszteség
fájdalmát - emberi módon, emberien. Szabadíts meg minket a gyűlölettől,
irigységtől, bosszúvágytól, ellenségeskedéstől, acsarkodástól!
Add, hogy higgyünk egymásnak, egymásban.
Add, hogy találjuk meg minden napban az ünnepünket.
Add, hogy gyakran kezdjük így a Veled való beszélgetést: köszönöm, Istenem!
Adj békét, mindannyiunknak Uram!
Csevegés vége






2016. szeptember 11., vasárnap

Gondolkodj el kérlek


  • Gondolkodj el kérlek,
  • miről szól az élet?
  • Pénz, vagy a családod
  • tesz boldoggá téged?
  • Amit pénzért kaphatsz,
  • mind kacattá válik!
  • Ilyen kincset gyűjtesz,
  • egészen halálig?
  • Egész nap dolgozol,
  • Őket ritkán látod.
  • Beszűkül, odavész,
  • saját kis világod.
  • Nem látod, gyermeked
  • lelke hogyan éled.
  • Kihagyod a csodát!
  • Más életét éled.
  • Persze, könnyű ezért
  • másokat okolni,
  • - miattuk dolgozol,
  • mert kell a sok holmi.
  • Arra hivatkozol
  • - mások is így élnek!
  • Ám ők sem szeretnek,
  • s parancsszóra félnek!
  • Te sem tehetsz másképp,
  • a pénz ma az Isten!
  • Családra, gyermekre
  • elég időd nincsen.
  • Gondolkodj el kérlek,
  • miről szól az élet,
  • ha azt mások által,
  • betáblázva éled?


2016. április 4., hétfő

Szolgálj szivem

Várnai Zseni
szolgálj szivem

Csak kis kitartás! - biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen,
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este, ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.
Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen,
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok,
estére már milyen fáradt vagyok.

Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam; eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott, elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy-völgye lágyan kisimul,
csak este, ha ágyamba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.
Csak kis kitartás, - kip-kop... pontosan,
holnap sikerül minden biztosan,
a félúton, szívem, jaj meg ne állj,
kip-kop... tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki odajut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.

Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg-megállok s felfohászkodom:
- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...
Csak kis kitartás, még egy hős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!

2015. november 29., vasárnap

Egy fenyő álma

Jankovich Ferenc: 
Egy fenyő álma

Egy vén fenyőfa, sok tűlevéllel,
Fent borzonkodván a Bakony-hegyében:
Nagy sóhajtást tesz, mert hó lepi ágát,
Rázza magáról jeges ispilángját.
Ó, nagy természet, viharaid tépnek...
Én nyögöm búvát a zimankós télnek.
Százszor jobb volna, ha betelne vágyam:
Állnom ragyogva, öröm csarnokában!
Mert ha én egyszer választott lennék,
A téli zöldet bennem ünnepelnék,
S ága lehetnék népek ünnepének:
Örömmel adnám törzsem a fejszének!
Betellene minden gyermek-nép álma:
Minden tű rajtam ajándékká válna,
S tél közepében, csillagos éjjel,
Ragyogva szórnám köztük szana-széjjel!
Autót és babát, kardot és lovat:
Csüngetve drága ajándékokat,
Úgy terpeszkedne szét a világra
Tömjénes ágam, mint a mosoly ága.
Kis kucsmásoknak: földet és házat:
Vén sipkásoknak: jó napot százat:
Kalaposoknak: nyílt ész-virágot,
És igaz verset a jó poétának...
Zsarló uraknak: szomjat, éhséget:
Beteg lelkeknek: friss egészséget:
Nagy gőgösöknek: szép szerénységet,
Kárhoztatottaknak: egy kis üdvösséget...
Örömgyertyáit szent áldomásnak
Úgy lobogtatnám pirosan...S mint másnak
Áldozna gyertyám, levelem, ágam:
Magam fogyasztanám el az éjszakában.
Egy vén fenyőfa, sok tűlevéllel,
Fent borzonkodván a Bakony-hegyében:
Nagy sóhajtást tesz, mert hó lepi ágát,
Rázza magáról jeges ispilángját.


2015. november 19., csütörtök

Az Arany a Tömjén és a Mirha

Az arany, a tömjén és a mirha

A három napkeleti bölcs ajándékot is hozott: aranyat, tömjént és mirhát.
Rábízták ezeket Máriára, Józsefre; aztán, mivel öreg este volt már, és hosszú volt a vándorlás, mindannyian nyugovóra tértek. Vagyis mégsem egészen: az ajándékok szemére nem jött álom.
Az arany ott csörgött a ládában, a tömjén ott illatozott egy kis dobozban, a mirha pedig egy tégelyben, és beszélgetni kezdtek az éjszaka sötétjében.
- Mi most már egy nagy király tulajdona lettünk - mondta az arany -, igazán előkelő, nem gondoljátok? Én abban bízom, hogy amikor ez a csecsemő felnő, és uralkodni kezd, akkor én a kincseskamrájában leszek, sok más aranypénzzel, ékszerrel együtt, nemes társaságom lesz. A királyhoz, mivel hatalma határtalan lesz, távoli országokból érkeznek újabb kincsek. Meghallgatjuk az ő történetüket is, de mi leszünk a kincseskamrája díszei.

A tömjén pedig azt mondta:
- Akkor, amikor a király majd elmegy a templomába imádkozni, a főpapok engem tesznek rá a tűzre, és az én illatom fogja betölteni a királyi szentélyt. Ezt nem minden közönséges tömjén mondhatja el magáról!

A mirha - nemes növényekből készített balzsam - szintén álmodozott a kis tégelyben, s amikor társai elhallgattak, ő is bemutatkozott:
- Tudjátok-e, hogy én ki vagyok? Velem szokták a főpapokat és a királyokat fölkenni. Ez a Jézus most még kisbaba, de amikor majd nagy trónra lép, megkenik a tenyerét, a homlokát, énvelem. Én leszek az egyik főszereplő, amikor beiktatják a hatalomba.

Így tervezgették a jövőt, s aztán, mivel az ábrándszövésben elálmosodtak, ők is elaludtak. Másnap reggel arra ébredtek, hogy nagy a sürgés-forgás.
Egykori gazdáik, a napkeleti bölcsek már el is távoztak.
Mária és József is szedelődzködött, fogták a csacsit, Mária fölült a hátára, a kis Jézust a karjára vette, József pedig gyalogszerrel indult útnak.
Az arany, a tömjén és a mirha erősen fülelt, s azt kellett hallaniuk, hogy nem egy királyi palota felé indulnak, amiben ők reménykedtek, hanem valami távoli ország, Egyiptom felé, mert gazdáikra veszély leselkedik.
Amint haladtak előre, egyszer csak az egyik kanyarban azt hallották, hogy nem messze mögöttük lovak patája csattog, s ezek bizony már az őket üldöző Heródes katonái voltak. Egymásra nézett Mária és József: most mit tegyünk? A gyermeknek meg kell menekülnie.
Mária hátranyúlt a csomagokhoz, elővette a ládikót, amiben az arany volt, és kinyitotta a tetejét. A sok aranypénz mind kiszóródott az útra.
Ott hevertek a porban, és gyalázatosan érezték magukat. Mi lesz a kincseskamrával, amiről álmodoztunk? Itt heverünk az országút porában, mint holmi kavicsok?
A szamár pedig egyre távolodott a Szűzanyával, Jézussal, s a lépteit megszaporázó Józseffel. A katonák hamarosan odaértek, meglátták a földre szórt kincset, s kiáltozni kezdtek:
- Nézzétek, aranypénz! Gyerünk, szedjük tele a zsebünket! - megálltak, és térdre ereszkedve szedegették hosszú időn át, mert az aranyak egyike-másika nagyon messzire gurult. Így a menekülők egérutat nyertek az üldözőktől.
Mégsem lassítottak, sietősen haladtak tovább Egyiptom felé.
Estére bizony már nagyon elfáradtak, s ismét csak egy - még a betleheminél is rosszabb - barlangot találtak, ott húzták meg magukat.
Mária kevésbé tűnt elgyötörtnek, hiszen ő a szamáron utazott, de József lábát feltörte a cipő, keservesen fájt neki, vízhólyagok borították a talpát.
- Mihez kezdjünk most, szegény József? - aggódott Mária, ám ekkor eszébe jutott, hogy kaptak ők egy kis tégelyben illatos balzsamot a napkeleti bölcsektől.
- Nézd csak, ezzel bekenem a lábadat - szólt, s leoldva József saruját ellátta őt a hűsítő kenettel. Nem tudom, a mirha hogy érezte magát József lábán, de az előző éjjel ő is másként képzelte a jövőjét, hogy őt majd a fejedelmi palotában fogják kézbe venni, Jézust mint királyt fölkenik vele, nem pedig egy megfáradt vándor lábát borítja majd.
A család nyugodni tért, de Mária szívében még élt az aggodalom, hogy mi lesz a sorsuk, eljutnak-e Egyiptomba, és ott mi vár rájuk.
József és a gyermek már aludt. Mária elővette a dobozból a tömjént, és a kis tűzre, amit azért raktak, hogy melegedjenek, rászórta.
A kis barlangot egyből betöltötte a tömjén illata. Elmondott egy fohászt, hogy épségben megérkezzenek Egyiptomba, hogy a kicsinek ne történjék baja.
A tömjénillattól lassan megnyugodott, és látta, hogy álmában József homlokán is kisimultak a ráncok.
Az úti csomagok között pedig ott maradt a dobozban egy darab aranypénz, egy szem tömjén és egy csöpp mirha.
Azt hiszem, valami egészen másra számítottunk tegnap - szólt az aranypénz.
- Bizony, bizony, meghökkentő dolgok történnek manapság a világban - bólogatott a mirha.
- Nem lehetünk biztosak a holnapban. - Mégis, talán a legjobb helyre kerültünk mindannyian - mondta a megmaradt tömjénszem.
A másik kettő csöndesen bólintott.
- Ideje, hogy mi is nyugovóra térjünk - dünnyögték, aztán már csak a tücskök cirpelése hallatszott az éjszakában.