2011. szeptember 26., hétfő

Hamis árú

A hamis sportcipőkön, műszaki berendezéseken, sőt gyógyszerek hallatán talán már senki kapja fel a fejét, főleg ha kínai termékről van szó. De hogy már tojásból is az eredetihez megtévesztésig hasonlót tudjanak előállítani, az azért már tényleg félelmetes!

image001Nemrégiben tartottak razziát Dél-Kína legjelentősebb kereskedelmi-idegenforgalmi városában, a tízmilliós Guangzhouban (Kanton), melynek során jelentős mennyiségű hamis tojást talált a hatóság.

Nagykereskedelmi áruk 0,15 jüan volt, ami valamivel több, mint 4 forintnak felel meg, vagyis fele annyinak, mint amennyibe Kínában az igazi tojás kerül.

A gátlástalan vállalkozók, akik a hamis tojásokat árulják, 150 dollárért még 3 napos kurzust is tartanak az érdeklődőknek, ahol bemutatják, hogy készül a mesterséges tojás.

Az egyik hongkongi magazin, az East Week újságírója részt vett egy ilyen tanfolyamon, így kiderült, hogy mit tartalmaz, és milyen módszerrel állítják elő a hamis élelmiszert.

A fehérjéhez többek között zselatint, egy ismeretlen eredetű fehér port, benzoesavat (tartósítószernek használják), de még timsót is használnak, amit egyébként ipari célokra szoktak használni.

A sárgájához egy citromsárga színezőanyagot kevernek össze egy folyékony anyaggal, amit aztán egy kerek műanyag formába öntenek, amit aztán egy úgynevezett "varázsvízzel" vegyítenek, ami kálcium-kloridot tartalmaz, ami elősegíti a gyors megszilárdulást.

Persze a tojáshéjról sem feledkeztek meg: azt egy parafinból készült waxból készítik és öntik rá a megszilárdult tojásra, majd hagyják megszáradni.

Az eredmény megtévesztésig hasonlít az igazi tojásra, bár a fehérjében néha előfordulnak levegőbuborékok, de akik kóstolták, azt állítják, hogy ízre sem igazán lehet megkülönböztetni az eredetitől.

Persze szakértők óva intenek mindenkit attól, hogy fogyasszon a készítményből, hiszen a timsó például akár demenciát is okozhat.

A.V. komment:

A múltkor a teszkóban láttam olyan tojást, amire az volt ráírva, hogy a származási hely Kína. No, nem mintha megfordult volna a fejemben, hogy vegyek, akár magyart is - csak olyan tojást veszek, amelynél ismerem a madarat, aki kipottyantotta. De a cikk olvasásakor elgondolkodtam, hogy lehet, hogy szintetikus tojás volt??? Hová lesz a világ, hogy még a tojást is hamisítják??? Bár amilyen mértékben agyontápozzuk szegény tyúkokat, nem csoda, hogy "meddők", és kisebb a tojáshozam. Vajon ki tudja ezektől a tojásoktol a ferfiaknak a potenciája vajon jobb lessz vagy sem...

1 megjegyzés:

  1. Megáll az ész mi mindenre képesek.
    Nem vagyok nagy tojásfogyasztó és csak a saját tyúkunk tojását használom.
    Érdeked témát hoztál Rózsa, köszönet érte:)

    VálaszTörlés