Nagyböjt

A nagyböjt a húsvétot megelőző időszak, melynek lényege a lelki felkészülés a kereszténység legfontosabb ünnepére, Jézus feltámadására, a Húsvétra. A nagyböjt kialakulása a késő ókorra és a kora középkorra tehető. Az őskeresztények húsvét előtt egy-két napos vagy 40 órás böjtöt tartottak, a források a 3. századtól számolnak be a nagyhétre (nagyhét: Húsvét vasárnap előtti hét) kiterjedő böjtről: hétfőtől csütörtökig csak kenyeret, sót és vizet fogyasztottak, pénteken és szombaton pedig tartózkodtak az étkezéstől. A negyven napos böjtről elsőként a Níceai Zsinat (Kr. u. 325) tesz említést, amely arról tanúskodik, hogy a keleti és a nyugati egyházak eltérő felfogást vallottak a böjtről.Ez a különbség – noha az évszázadok alatt formálódott – a mai napig megmaradt. A nagyböjtről alkotott keresztény felfogást tovább színesítik a reformáció felekezetei.

A Római Katolikus Egyházban hamvazószerdától nagyszombatig (Húsvét vasárnap előtti szombat) tart a negyvennapos nagyböjt. A Római Katolikus Egyházban szokásos nagyböjt a Níceiai Zsinat nyugati hagyományaira épül, amelynek alapja, hogy a hétfőn kezdődő böjtbe beleszámított a nagyhét, a vasárnapot pedig nem tekintették böjti napnak. Ennek megfelelően hat héten keresztül összesen 36 napon át tartott a nagyböjt. Később a napok számát felkerekítették 40-re, így a böjti időszak kezdete a ma ismert hamvazószerdára tolódott. A nagyböjt utolsó hetét nagyhétnek nevezik, melyet a Virágvasárnap vezet be. Külön jelentőséggel bír a nagycsütörtök (utolsó vacsora), nagypéntek (Jézus halála) és nagyszombat.

Hamvazó szerdán és az azt követő vasárnapon az Egyházban szokásos a hamvazkodás. A pap a hívek homlokára megszentelt hamuval keresztet rajzol, e szavak kíséretében: „Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!”

A szigorú nagyböjt általában már nem szokás, napjainkban a római katolikusoknál általánosan elfogadott, hogy a nagyböjt két szigorú böjti napot tartalmaz:

♦ Hamvazószerdán és nagypénteken nem esznek húst, napi háromszor étkeznek, de csak egyszer laknak jól.

♦ A nagyböjt többi péntekjén sem fogyasztanak húst.

Mindezek mellett erőteljesen előtérbe került a lelki felkészülés jelentősége. Ez azt jelenti, hogy a nagyböjt során nem csupán az evésben gyakorolják az önmegtagadást, hanem az élet több területén (beszéd, szórakozás, stb.). A római katolikusok az önmegtagadás mellett kiemelkedő figyelmet fordítanak a jócselekedetekre, és a bűnbánatra. Az Egyház előírásai szerint a híveknek ilyenkor kell az évi egyszeri alkalommal kötelezően előírt szentgyónáshoz és szentáldozáshoz járulniuk. Természetesen a vallásukat rendszeresen gyakorlók ezt gyakrabban teszik.

A Római Katolikus Egyház liturgiájában és a templomok díszítésében is megjelenik a böjt hangulata. A bűnbánat színe a lila, így a miséző pap ruhája, valamint az oltárterítők is lilák a nagyböjt időszaka alatt. A szentmisében elhagyják a Dicsőség és az Alleluja éneklését, hogy azok majd a nagyszombat éjszakai Feltámadási Misében csendüljenek fel újra.