Halk vallomás

  Halk vallomás

Itt,hol őseim alusszák álmukat
S virul felettük ezer virág,
Itt, itt akarok élni és halni!
Nem kell dicsével a nagyvilág.

Itt akarom befutni a sorsomat,
Mit kimértek rám a csillagok,
Hiába hívnak rejtelmesebb tájak,
Vissza intnek lángjukkal a pipacsok,

Visszahívnak a tarka virágú rétek,
Fürtös akácok, langy-ölű mezők,
Illatos esték, símogató rónák,
Hol ölelni tudnak a temetők.

Ide köt az estéli harangszó,
Ég kék szemével egy szőke leány,
A csöndes, kis, falusi házak,
Muskátlis ablakával valahány.

Ide ültetnek a beszédes öregek,
A házak előtti szuvas kis fapadok,
A lúdbőrző,félelmes mesék
S a mély titkú,rózsaszín alkonyok.

Ide köt kék fátyolával a hajnal,
Láng kévéjével a deli dél,
A jegenye hegyén pihenő felhő,
Villámával a vihar, havával a tél.

Ide köt minden új és régi,
Öröm, bánat, élet és halál,
Vijjoghat fölöttem a vészmadár,
Gyáva bujdosót bennem nem talál.

Csépe Imre (1914–1972)